Döntött a MOB közgyűlése a tokiói olimpia célkitűzéseiről
Megtartotta éves közgyűlését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a köztestület az elmúlt év értékelése mellett meghatározta a soron következő felnőtt és utánpótlás multisport-események, így a 2020-as tokiói nyári olimpia felkészülési irányelveit és célkitűzéseit is.
A Hélia Hotelben szombaton megrendezett esemény az elmúlt közgyűlés óta elhunyt nagyságokra való megemlékezéssel kezdődött. Ezt követően Kulcsár Krisztián elnöki expozéjában az elmúlt fél év felnőtt és utánpótlás-eredményeinek méltatása mellett kitért a hazai rendezésű világesemények sikeres lebonyolítására, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) napi ügyeire, elsősorban a 2026-os téli olimpiarendezés, valamint az oroszországi doppinghelyzet körüli problémákra.
Szabó Tünde kiemelte, ennek köszönhetően minden, sporttal kapcsolatos feladatkör egy szervezet alá tartozva egységes, hatékony sportágazati irányítást tesz lehetővé. A MOB bizottsági beszámolóinak egyhangú elfogadása után némileg módosult a köztestület alapszabálya: a phjongcshangi téli olimpián elért aranyérmet követően a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnek három kvótája lett a MOB-ban, illetve a sportág tokiói olimpiai programjába való bekerülése miatt a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség is delegálhat mostantól tagot a szervezet közgyűlésére.
Fábián László sportigazgató a phjongcshangi téli olimpiáról szóló beszámolójában kiemelte, a minél nagyobb számú magyar részvétel mellett fontos volt az eredményesség is, ez pedig az ország történetének első téli olimpiai aranyával meg is valósult. A közgyűlés határozott arról, hogy az idei, Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára, valamint a 2019-es téli és nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválra utazó csapat végleges összetételéről az elnökség dönt majd.
Döntés született arról is, hogy a magyar sportolók részt vehetnek a 2019-es bakui Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), a 2019-es, minszki Európa Játékokon, valamint az első alkalommal sorra kerülő Nemzetközi Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) által életre hívott World Beach Games-en. Utóbbi a "tengerpart közelségét igénylő" sportágak multisport-eseménye lesz 15 sportággal.
A 2020-as tokiói olimpiával kapcsolatos célkitűzésekről, felkészülési irányelvekről Fábián László azt mondta, a cél, hogy a riói csapatnál nagyobb létszámban képviseltesse magát Magyarország az ötkarikás játékokon. "Kiértékeltük a riói olimpiát, látjuk a hiányosságokat, igyekszünk a szakszövetségekkel együttműködve javítani az eredményességen" - fogalmazott a sportigazgató.
Hozzátette, Tokióban öt új sportág mutatkozik majd be, az eddig is műsoron lévők pedig 15 versenyszámmal bővülnek, így várhatóan 11 300 sportoló vesz majd részt a játékokon. A magyar csapattal kapcsolatban azt mondta: az a cél, hogy 22-25 sportágban, közte három csapatsportágban szerezzenek kvótát a versenyzők. Rióban 20 sportág 160 magyar sportolója szerepelt, de a csapatsportágak közül csak vízilabdában szerzett kvótát valamely válogatott.
Ez volt a MOB első közgyűlése a tavaly októberi létszámcsökkentés óta: a korábbi 200 fős létszám helyett a testület már maximum 128 tagból állhat, ebből 107 hely van betöltve.
(Forrás: MTI)

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében elmondta, az országgyűlési választásokat követően folytatni tudják a 2011-ben megkezdett munkát: az élsport kiemelt kormányzati támogatása mellett az egészséges életmódra nevelést, valamint a gyermekek sportolásának népszerűsítését.

Hozzászólások