Elsőkörös kvalifikációt tervez az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz

Az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz elsőkörös olimpiai kvalifikációt tervez Párizsra, a későbbiek folyamán pedig sífutóként a téli ötkarikás játékokon is részt venne.A magyar evezős a 2016-os, riói olimpiára az utolsó, harmadik kvalifikációs körben szerezte meg az indulási jogot, a tokiói ötkarikás játékok előtt pedig a második erőpróbát vette sikerrel. Előbbi olimpiát a 14., utóbbit a 10. helyen zárta. Az evezősök számára először szeptember első felében, a belgrádi világbajnokságon osztanak majd olimpiai kvótákat Párizsra, egypárban ehhez az első kilenc között kell végezni.
    

"Az egész szezonra úgy tervezek, hogy minden nemzetközi versenyen az A döntőben, tehát a legjobb hat között zárjak. A nagyon kiegyenlített mezőnyben stabilnak vélem a helyemet a legjobb tizenkettő között, a tavalyi gyorsasággal és magabiztossággal, valamint egy problémamentes téli felkészüléssel a hátam mögött nem érhet meglepetés" - nyilatkozta Pétervári-Molnár az MTI-nek.
    

Hozzátette: a vb-n a kvótaszerzés szempontjából azért lenne különösen fontos az A döntőbe kerülnie, mert a B döntőben már csak az első három helyezés ér olimpiai részvételt. Emlékeztetett: a tokiói játékok előtt hasonló leosztásban rendkívüli izgalmakat hozott a B döntő, amelynek utolsó kétszáz méterén az addigi negyedik, ötödik és hatodik helyen haladó versenyző elképesztő hajrával előzött, és megkaparintotta az első, második és harmadik helyet.
    

"Régebben talán még gyakrabban igaznak tűnt, hogy egy-két állócsillag helye biztos volt az élen, a mezőny többi tagja igazából csak mögöttük csatázott egymással, azonban mostanra ez megváltozott. Az első tizenkettő között lényegében nincs különbség, éppen ezért gyakran cserélődnek a nevek az érmeseknél. Miután az alapképességeket és a felkészülést közel hasonlónak érzem, de legalábbis nem látok lényegi különbséget, így mindig éppen az aznapi forma lesz a döntő, hogy ki hogyan kelt fel. De igazából futam közben egy röpke gondolat is döntő fontosságú lehet, mert azon múlik, hogy lelassul vagy éppen begyorsul az ember" - mondta.
    

Pétervári-Molnár januárban - sportági szokásoknak megfelelően - ausztriai sítáborban is készült a szezonra, Schladmingban 220 kilométeres terep állt az alkalmi sífutók rendelkezésére. A magyar evezősnek ezzel kapcsolatban merészebb tervei is vannak. "Nagyon szeretem a sífutást, nem szimpla kiegészítő sportágként tekintek rá. Le is vagyok igazolva, csak sajnos az időbeosztásom eddig nem tette lehetővé, hogy induljak országos bajnokságon. De tervben van, már csak azért is, mert a közeljövőben szívesen indulnék a téli olimpián ebben a számban" - közölte. Hozzátette: a háromhetes téli táborban napi két edzést teljesítenek, délelőtt két-három órás sífutás szerepel a programban, míg délután egy-két órát készülnek, sítúráznak vagy konditerembe mennek.
    

A válogatottban való részvételhez az alapozó időszakban Pétervári-Molnárnak evezős ergométeren kell megadott időközönként teljesítenie a szakmai vezetés által kitűzött eredményeket. Az evezős közlése alapján az eddigieket magabiztosan teljesítette, míg vízen az áprilisi válogatón küzdhet meg a helyéért. Az első nemzetközi versenye május elején a zágrábi világkupa lesz - amely előtt az elmúlt években bejáratott módon horvát társakkal és terepen készülne -, a folytatásban aztán körülbelül háromhetente lesz fellépése.


A bledi Európa-bajnokságot a varesei vk, majd a szegedi országos bajnokság követi. Utóbbit a luzerni vk-val egyidőben rendezik, így a hagyományos svájci regattát ezúttal kihagyja. A vb-ig hátralévő közel két hónap során pótalapozás vár majd rá, melyet élesítés, finomhangolás zár. Pétervári-Molnár a tavaly nyújtott teljesítményét a "ráfordított munkához képest" jónak értékeli.


Emlékeztetett rá, hogy az olimpia után négy-öt hónapig pihent, illetve minimálisan azért megtartotta kondícióját, a késve indult felkészülése viszont nehézkesen alakult, ugyanis betegség vagy kisebb sérülés miatt többször megtört. "Az első rendes pályám tavaly az első versenyem, a belgrádi vk előfutama volt. A mostani felkészülésem során eddig minden jól, a terveknek megfelelően alakult, remélem, sikerül elérnem a kitűzött célomat" - utalt ismét az olimpiai kvalifikáció elsőkörös megszerzésére az evezős.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com