Finn aranyérem a leghosszabb versenyben

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: A finn Iivo Niskanen nyerte a sífutók klasszikus stílusú 50 kilométeres versenyét a phjongcshangi téli olimpia szombati napján.Két orosz szerezte meg az ezüst- és a bronzérmet, Alekszandr Bolsunov és Andrej Larkov. Előbbi csak az utolsó kilométeren maradt le, míg utóbbi hátránya két és fél percnél is nagyobb volt. A finnek első aranyuknak örülhettek Phjongcshangban.

    
A borongós időben 71 induló vágott neki a téli olimpiák egyik legnehezebb, de mindenképpen leghosszabb versenyszámának. A nagy esélyesek nagyjából 20 kilométerig együtt haladtak, mígnem Niskanen ritmust váltott és elhúzott riválisaitól. Egyedül a kazah Alekszej Poltoranyin tartott vele. Az élen haladó duó az üldözőbolyt is nagyobb iramra serkentette, így egyre jobban rostálódott a mezőny, leszakadt többek között a táv világbajnoka, a kanadai Alex Harvey és a négyszeres olimpiai bajnok svájci Dario Cologna is.
    

Bolsunov féltáv után döntött úgy, hogy az előnyét folyamatosan növelő kettős után ered. Az orosz sífutó 10 kilométer alatt ledolgozta 25 másodperces hátrányát, ráadásul közben Poltoranyin leszakadt a finn versenyzőről, így ketten maradtak harcban a győzelemért. Már tíz kilométer sem volt hátra, amikor Bolsunov megpróbálta eldönteni a versenyt, ugyanakkor Niskanen hiába maradt le egy kicsit léccsere miatt, végül visszaküzdötte magát. Amikor pedig már csak ezer méter volt hátra, akkor a finn kapcsolt nagyobb sebességi fokozatba, és Bolsunov nem bírt vele tartani. Niskanen így Szocsi után Phjongcshangban is az első és egyetlen finn aranyérem részese volt. Négy éve csapat sprintben diadalmaskodott.
    

A 21 éves Bolsunov pedig közel húsz másodperces hátránnyal elkeseredetten ért célba, mivel negyedszer állhat dobogóra a dél-koreai játékokon, de egyszer sem a tetejére. Korábban az orosz váltóval és csapat sprintben szintén ezüstöt, egyéni sprintben bronzot nyert. Mivel Poltoranyinnak teljesen elfogyott az ereje a végére, egy négytagú üldözőbolyból került ki a harmadik helyezett. A szintén orosz Andrej Larkov hosszú hajrával szerezte meg a medált.


    Eredmények:
    Sífutás, férfi klasszikus stílusú 50 km, olimpiai bajnok:
    ---------------------------------------------------------
 Iivo Niskanen (Finnország) 2:08:40.8 óra
2. Alekszandr Bolsunov (OAR) 18.7 mp hátrány
3. Andrej Larkov (OAR) 2:37.5 perc h.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com