Gazsó: nagyon jó csapat vagyunk, egymásért csináltuk

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: A kajak párosban Csipes Tamarával ezüstérmes Gazsó Alida Dóra szerint a saját sikerük és a Pupp Noémi, Fojt Sára kettős bronzérmének a titka, hogy egymásért küzdenek.Gazsó Alida Dóra kiemelte, a célban jobban örült a másik duó harmadik helyének, mint a sajátjának.
    

"Taminak egy hisztije van, ez a jobbos oldalszél. Amikor beálltunk a rajtba, mondtam neki, ne félj, megtartalak! Bólintott kettőt és láttam, hogy megnyugodott." - elevenítette fel a rajtot. - "Annyira emlékszem a pályából, hogy fekete folt van körülöttem és a Tami hátát látom. Az utolsó ötvenen meg láttam, hogy jönnek a Noncsiék, és mondtam magamban, úristen, menni kell, mert jönnek! Hirtelen beértünk, kérdeztem hányadik és mondták, hogy ők a harmadikok, akkor esküszöm jobban örültem neki, mint a magaménak. Így négyen nagyon jó csapat vagyunk és ezt egymásért csináltuk, négyen küzdöttünk, és meglett az eredménye!"
    

Az immár ötszörös olimpiai érmes Csipes Tamara elmondta, reggel nagyon fáradtan ébredt. "Egyébként ma nagyon pesszimista voltam. Ilyen a verseny, egy érzelmi hullámvasúton van az ember, tegnap örülsz, aztán jön a következő feladat, amire figyelned kell. Reggel felkeltem és azt éreztem, hogy fáj mindenem. Nyilván hozzá vagyok szokva, hogy fáradt vagyok, csak nehéz mentálisan elviselni, hogy ez egy verseny, és én alapvetően agyalós vagyok." - mesélte. Hozzátette: a célba érést követően viszont azonnal látta, hogy ezüstérmet szereztek.
   

"Amikor beértünk és körbenéztem, azt mondtam, hűha, ez második hely" - fogalmazott. Partra szállás után a német és a két magyar páros a stégen várakozott hosszú percekig, majd amikor kiderült a végeredmény, a harmadik helyen a holtverseny, boldogan összeölelkeztek. Pupp Noémi viszont jelezte, ő tudta, hogy harmadikok lettek, amit a többiek nagy nevetéssel fogadtak:
    

"Én fixen harmadiknak láttam magunkat és mutattam is a többieknek, hogy ez szerintem két érem. Aztán amikor először kiírták, hogy negyedikek lettünk, az nagyon rossz volt. De ha három hónappal ezelőtt ezt valaki nekem leírja, hogy egy érem és egy pontszerző hely, akkor én azt aláírom. De azért így jobb, hogy harmadikok lettünk..." - mondta.
   

"Nagyon nehezen tudtam elaludni, pedig jobb lett volna, ha megálmodom, hogy harmadikok leszünk, mert akkor nem izgultam volna ennyire. Mindenkinél jobban akartuk!" - fogalmazott Fojt Sára. Pupp Noémi hozzátette: "A szívünk meg az egymás közötti bizalom az, ami bevitt minket a célba. Ezt, amit a tavalyi világbajnokság óta megcsináltunk, szerintem ember épp ésszel nem biztos, hogy tudja."  
    

Csipes Tamara, aki a négyes és a páros után szombaton az egyes középfutamában, majd remélhetőleg döntőjében is vízre száll, azt mondta, ez az időrend "azért eléggé kicsinál". "Tokióban úgy volt, hogy egy lazább nap, egy döntős nap, egy előfutam, egy döntő, most meg két nap ledaráltunk minden előfutamot és folyamatosan döntő van. Így nagyon hosszúak a napok, hiába csak kétszer szállunk vízre, utána doppingvizsgálat, sajtótájékoztató, le kell menni levezetni, tehát nagyon hosszú. Ez fárasztó pszichésen is, hogy nem tudok rögtön lefeküdni és relaxálni. Meg ilyenkor dolgozik az adrenalin, pörög az ember agya." - mesélte, miként éli meg az hármas terhelést.     


Megemlítette, ott fejében az is, hogy a holnapi lesz az utolsó világversenyes indulása, amire a többiek azonnal tréfásan kérlelni kezdték, hogy a négyes miatt nem hagyhatja abba. "Nincs vége, amíg nincs vége" - jelentette ki Pupp Noémi. Pupp, Fojt, Csipes és Gazsó csütörtökön bronzérmet szerzett négyesben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Furcsa sportágak, amelyek régen olimpiai számok voltak.

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

http://ujhazak.com