Gyulay Zsolt: elképesztő hangulata volt az olimpiának

Nagyon jó hangulatú volt a milánói-cortinai téli olimpia, melyen a magyar csapat a várakozásnak megfelelő, reális eredményt ért el - emelte ki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.Gyulay Zsolt az M4 Sporton a kedd reggeli Nemzeti Sporthíradóban úgy fogalmazott, nemcsak a versenyek minősége és a klasszis sportolók teljesítménye volt kiemelkedő, hanem a körítés is. Kitért rá, a párizsi nyári olimpia óta elvárható, hogy fenntartható legyen a rendezés, ami egyrészt nagyon jó, mert a házigazdának nem kell új stadionokat, csarnokokat építenie, másrészt hátrány is, mert a versenyek nem koncentráltak, egymástól nagy távolságra is lehetnek a helyszínek, mint ezúttal is.

"Ettől függetlenül azt gondolom, elképesztő hangulata volt az olimpiának. Az olaszok mindent megtettek ezért. Kicsit azért olaszos is volt, néhány helyen úgy éreztük, hogy a rendezők se tudják, hogy hány óra van" tette hozzá kicsit árnyalva a képet, ugyanakkor jelezte, meghívta az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnökét, Luciano Buonfigliót, aki márciusban érkezik majd Budapestre, hogy megossza a tapasztalatait.

"Vele beszéltük, hogy ez olyan jól sikerült, mint legutóbb a párizsi.

Nagyon bízom benne, hogy az olimpiai mozgalom megy még följebb" - tette hozzá Gyulay Zsolt, aki a magyar csapat teljesítményére rátérve úgy fogalmazott: "Ha azt nézzük, milyen esélyekkel indultunk, akkor azt gondolom, teljesen reális az az eredmény, amit elértünk. Sőt még talán az éremszerzésre is volt esélyünk" - utalt a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei műkorcsolyapáros negyedik helyére.

"Maria és Alexei nagyon jól versenyzett, életük legjobb formáját hozták, hibátlanul teljesítették a kűrt. Nem is értették sokan a pontozókat, hiszen hibátlan kűrrel szerintem a harmadik hely járt volna nekünk. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy körülbelül két percig voltak nagyon csalódottak, utána pedig a helyén értékeltük a dolgokat" - árulta el. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon nem sorjáznak a téli sportágak sikerei, de 1924 óta, azaz a kezdetektől minden téli játékokon ott van a magyar csapat.

"Ez nagyon dicséretes. Téli olimpiát nem hagytunk ki" - hangsúlyozta, megemlítve, hogy nyáriról viszont maradt le Magyarország bojkott miatt vagy háborús vesztesként. "Az elmúlt években el voltunk kényeztetve a gyorskorcsolyázók által, hiszen a short track csapat és a világklasszisaink nagyon jól szerepeltek, úgy gondoltuk, hogy az éremszerzés is lehetséges. De tudjuk, hogy a több mint ötszáz magyar olimpiai éremből tízet szereztünk téli olimpiákon" - folytatta.

Mint mondta, az volt a legfontosabb, hogy a magyar indulók az életük legjobb formáját nyújtsák az olimpián, e tekintetben pedig "jól versenyzett és tisztességesen helyt állt a csapat". Gyulay Zsolt beszélt arról is, hogy a téli játékok kapcsán el kell gondolkodni, miben van a magyaroknak esélyük, mire kell helyezni a fókuszt, és meg is nevezte a jeges sportokat, a gyorskorcsolya mellett a jégkorongot és curlinget külön megemlítve. Szerinte az előrelépéshez a jégfelületek növelésére lenne szükség.

"Ha koncentrálnánk a jeges sportágakra, sokkal jobb eredményt tudnánk elérni a téli olimpiákon is" - vélekedett. Szóba került a hat aranyérmet begyűjtő, azaz mindegyik versenyszámában győztes - immár tizenegyszeres olimpiai bajnok és ezzel legeredményesebb téli olimpikon - norvég sífutó, Johannes Hösflot Klaebo páratlan teljesítménye is. A MOB elnöke vele kapcsolatban azt emelte ki, hogy a mindegyik győzelme után alázatos maradt.

"Van olyan, aki egyszer nyer és eldob mindent, jól érzi magát, de egy igazi sportoló, akinek ez a szenvedélye és ez a hivatása, így tevékenykedik tovább" - hangoztatta.

A 16 fős magyar küldöttségből a műkorcsolya páros mellett mások is tudtak top tízes eredmény elérni: a nagypályás gyorskorcsolyázó Kim Minseok 1500 méteren hetedik lett, rövid pályán pedig a férfi váltó nyolcadikként, a vegyes váltó tizedikként zárt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Furcsa sportágak, amelyek régen olimpiai számok voltak.

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

http://ujhazak.com