Idővel emelkedhet a női hokiválogatottak létszáma az IIHF-elnöke szerint
Spiller István, az MTI különtudósítója jelenti: A pekingi olimpián szerepel először nyolc helyett tíz csapat a női jégkorongtornán, ugyanakkor Luc Tardif, a nemzetközi szövetség (IIHF) elnöke szerint nyolc év múlva akár további létszámnövekedéssel is lehet számolni.A francia sportvezető pénteken az MTI-nek elmondta, látva a színvonal emelkedését, és amit például az orosz-svájci összecsapáson tapasztalt, lehet arról szó, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak javasolják: a női tornán ne tíz, hanem tizenkét együttes szerepeljen.
A férfiak mezőnyében a jelenlegi 12-es létszám emelésére kevés esélyt lát, mert bővülés esetén nehezen lehetne az olimpia két hetébe belesűríteni a tornát. "A férfiak komoly profiligákból érkeznek, és szinte beesnek az olimpiára. Most is vannak olyanok, akik a héten bajnoki mérkőzéseket játszottak hazájukban. Nehezen lehetne kezelni, hogy a férfi mezőny növekedjen. A nőknél nincs ilyen jellegű probléma, és a színvonal is fokozatosan nő" - tette hozzá Tardif.
A koronavírus-helyzetre utalva elmondta, több csapat küzd a járvány okozta nehézségekkel, fertőzésekkel, de szerencsére a pekingi szervezőkkel együttműködve jól el tudják különíteni azokat, akik pozitív tesztet adtak. "Nem terjed tovább a fertőzés, a csapatoknál van elegendő tartalék, és minden adott ahhoz, hogy végigmenjen a torna a nőknél és a férfiaknál is" - szögezte le Tardif.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások