Kvalifikációs ABC: egy fix csapat, további négy még versenyben

Szűk hat hónappal a tokiói olimpia rajtja előtt a klasszikus csapatsportágak közül egyedül férfi vízilabdában biztos a magyar részvétel.Bekerülhet még az ötkarikás mezőnybe a női vízilabda-, valamint a női kézilabda-válogatott, illetve van még lehetősége ugyanerre 3x3-as kosárlabdában a férfi és a női csapatnak is. Hagyományos kosárlabdában, labdarúgásban, röplabdában, strandröplabdában, gyeplabdában, rögbiben, baseballban és softballban nem lesz magyar együttes.

    
A programba be-, illetve visszakerült öt új sportág - a baseball/softball mellett a hullámlovaglás, gördeszka, sportmászás és karate - versenyei közül csupán utóbbiban mutatkozik remény arra, hogy magyar sportolóért szoríthassanak a szurkolók. A már említetteken kívül biztosan nem lesz magyar induló gumiasztalban, lovassportban és kevés az esély a kvalifikációra BMX-ben, pályakerékpárban, golfban, műugrásban, szlalom kajak-kenuban és evezésben.
   

Ugyanakkor 11 sportágban - asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, kajak-kenuban, országúti kerékpárban, öttusában, sportlövészetben, tornában, medencés és nyíltvízi úszásban, vitorlázásban és vízilabdában - már fix kvótákkal, kvótásokkal rendelkezik Magyarország, további háromban - cselgáncsban, triatlonban és vívásban - pedig biztosan lesz magyar induló a kvalifikációs időszak zárultával.
    

A magyarok jelenleg 74 indulási hellyel rendelkeznek. A MOB 13 magyar érmet és még 24 pontszerző helyezést prognosztizál a nyári játékokra, amelyen
144-179 fős csapattal számol.  Legutóbb, Rio de Janeiróban 160 magyar versenyző állt rajthoz, és 15 éremmel, 8 arannyal, 3 ezüsttel és 4 bronzzal tértek haza.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Furcsa sportágak, amelyek régen olimpiai számok voltak.

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

http://ujhazak.com