Ledecka megvédte hódeszkás olimpiai bajnoki címét
Ester Ledecka megvédte hódeszkás olimpiai bajnoki címét párhuzamos óriás-műlesiklásban a pekingi téli játékok keddi napján.A cseh versenyző rendkívül könnyedén ismételte meg négy évvel ezelőtti sikerét, ugyanis hatalmas fölénnyel nyerte meg a kvalifikációt, majd a nyolcaddöntőtől kezdve egyetlen ellenfele sem tudott vele végig menni a pályán, így kétség sem férhetett újabb aranyérméhez. Mögötte az osztrák Daniela Ulbingé lett az ezüstérem és a szlovén Gloria Kotniké a bronz.
Ledecka Phjongcshangban azzal írt történelmet, hogy nemcsak hódeszkában, hanem alpesi síben is olimpiai bajnok lett, méghozzá szuperóriás-műlesiklásban. A férfiaknál a világbajnok Benjamin Karl diadalmaskodott, aki ezzel megkoronázta pályafutását, ugyanis a 2010-es, vancouveri játékokon ebben a számban másodikként, míg a 2014-es, szocsi olimpián műlesiklásban harmadikként zárt.
A 36 éves osztrák hódeszkás jóval szorosabb versenyben győzött: a pálya kétharmadánál még a szlovén Tim Mastnak vezetett a döntőben, csakhogy a végén hibázott, így Karl meg tudta előzni őt. A bronzérmet az orosz Viktor Wild szerezte meg, aki Szocsiban az óriás-műlesiklás és a műlesiklás megnyerésével duplázott.
Eredmények:
Hódeszka, férfi párhuzamos óriás-műlesiklás, olimpiai bajnok:
-------------------------------------------------------------
Benjamin Karl (Ausztria)
2. Tim Mastnak (Szlovénia)
3. Viktor Wild (Orosz Olimpiai Bizottság)
Hódeszka, női párhuzamos óriás-műlesiklás, olimpiai bajnok:
-----------------------------------------------------------
Ester Ledecka (Csehország)
2. Daniela Ulbing (Ausztria)
3. Gloria Kotnik (Szlovénia)
(Forrás: MTI)
Hozzászólások