Lima helyett új helyszínt keres a kongresszusra a NOB
Könnyen elképzelhető, hogy mégsem Limában hirdetik majd ki a 2024-es olimpia és paralimpia helyszínét, ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) már keresi az esetleges beugró várost. Az insidethegame.biz híre szerint a NOB a Perut sújtó, már 94 halálos áldozatot követelt áradások következményei, illetve a kongresszus helyszínének kijelölt szállodával szemben felvetődött logisztikai problémák miatt fontolgatja erősen, hogy máshol tartja szeptemberi ülését. A természeti katasztrófában már 700 ezer ember vesztette el otthonát a dél-amerikai országban.
Mindezek ellenére a limai szervezők azért küzdenek, hogy ne vigyék máshová a kongresszust, ugyanakkor az insidthegames-nek helyi illetékesek elmondták, hogy jelen állás szerint mindössze 50 százalék az esélye annak, hogy mégis Limában hirdetik majd ki a 2024-es rendezőt. Az olimpiai sportágakkal foglalkozó honlap úgy tudja, több város is felvetődött helyettesként. Ezek között van Lausanne, a NOB központja, valamint Doha, Abu-Dzabi és Dubaj is, de az is elképzelhető, hogy a 2019-es NOB-kongresszusra egyedül jelentkezett Milánó lehet a beugró.
A szeptember 13. és 17 között esedékes NOB-ülésen a szavazók Párizs és Los Angeles közül választhatnak majd, miután korábban Budapest, Róma, Hamburg és Boston is visszalépett a pályázattól.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások