London 2012 - Az úszókapitány a pontszámmal elégedett, a két érmet kevesli

Jancsó Kornél, az MTI különtudósítója jelenti:

Gyurta Dániel aranyának és Cseh László bronzának természetesen örül, a két érmet azonban kevésnek minősítette az úszók szövetségi kapitánya.


"Nincs mit tagadni, több éremre számítottam, a 21 olimpiai pontunkkal viszont elégedett vagyok, mert többet szereztünk, mint Pekingben" - kezdte értékelését az MTI-nek Kiss László. "Összességében sok fiatal sok jó eredményt ért el, országos csúcsok sorát produkálta, sőt az aranyérmes Gyurta Dani 200 mellen még világcsúccsal is kirukkolt. Ha csak a befejező döntő, a 4x100 méteres férfi vegyesváltó ötödik helyét veszem, leszögezhető: két olyan vezéregyéniséggel, mint amilyen az első emberként saját 100-as hátúszó csúcsát is megjavító Cseh Laci és az olimpiai bajnok Gyurta négy év múlva, a Rio de Janeiró-i olimpián a legjobbak között lehetünk ebben a számban is, mert még fejlődni fognak. A válogatott egésze pedig még két olimpiára kimehet, annyira fiatal és tehetséges versenyzők alkotják."
A kapitány külön kitért a Csehvel kapcsolatos vélekedésekre is:
"Leszögezem: én Cseh Lacit nem támadtam soha, rosszul esett az otthonról jött ilyen irányú kritika. Azt viszont tartom, s emiatt hadd legyen már jogom bánkódni: három érmet igenis itt hagytunk Londonban! Kettőt Laci, egyet pedig Kis Gergő. Ezzel együtt úszósportunk feljebb lépett Peking óta."

Az egyéni teljesítményeket részletezve a kapitány Gyurta első helyét minden várakozást felülmúlónak nevezte, kiemelve, hogy az elismerés megilleti Széles Sándor vezetőedző mellett az edzőstáb másik két tagját, Kovácshegyi Ferencet és Wirth Balázst is.
"A fiúk most többet tettek hozzá a közöshöz, eredményben és pontban is, a lányoknál Kapás Bogi országos csúcsával emelkedett ki. Hosszú Katinka 400 vegyesen negyedik lett, de Pekinghez képest előrelépett, a másik két száma, amelyben vb-bronzérmes volt, itt együtt soknak bizonyult neki, nem bírta el ezt a terhet. Jakabos Zsuzsannát a döntőbe jutása dicséri. Gyurta Danihoz visszakanyarodva pedig azt még kiemelném, hogy személyében 12 évvel az én tanítványom, Kovács Ági sydneyi sikere után lett ismét olimpiai bajnoka a magyar úszósportnak" - nyilatkozott Kiss László, aki elárulta, hogy a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiáig nem marad szövetségi kapitány.

"Az újabb ötkarikás felkészülés kezdeteinél mindenképpen ott leszek, 72 évesen azonban hosszabb távú terveket már ne forgasson a fejében az ember, a teljes négy évet nem fogom kitölteni a posztomon" - mondta.

London, 2012. augusztus 5., vasárnap (MTI)

Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com