Mind a négy román súlyemelő doppingmintája pozitív lett az újrateszteléskor

A 2012-es londoni olimpián szerepelt mind a négy román súlyemelő, köztük két érmes doppingmintája pozitívnak bizonyult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elrendelt újrateszteléskor - adta hírül a főleg az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames hírportál.Utolsóként Gabriel Sincraian nyolc éve levett mintájának újbóli elemzése mutatta ki anabolikus szteroid jelenlétét. Tavaly márciusban a londoni játékokon férfi 56 kg-ban nyolcadik Florin Croitoru, ez év januárjának elején pedig a brit fővárosban a férfiak 69 kg-os súlycsoportjában harmadik Razvan Martin, s a női 69 kilóban második Roxana Cocos mintájának újraanalízise szolgált pozitív eredménnyel.

    
A 31 esztendős Sincraian esete azért különös, mert már 2013-ban két évre eltiltották, miután rajtavesztett egy versenyen kívüli ellenőrzéskor. Visszatérése után pedig 2016-ban, a riói ötkarikás játékokon ismét megbukott, akkor is anabolikahasználat miatt hozott újfent pozitív eredményt mintájának vizsgálata, amiért megfosztották a 85 kg-ban szerzett olimpiai bronzérmétől. Utóbbi vétsége nyomán nyolc évre tiltották el.
    

A négy olimpiai "utódoppingos" eset következtében könnyen megeshet, hogy Románia egyetlen súlyemelőt sem indíthat az idei nyári játékokon, Tokióban. Részvételük nagyban függ attól, hogy a fegyelmi vizsgálatokat, s a jogi eljárásokat lezárják-e időben, vagyis a július 24-én rajtoló olimpia kezdetéig. Ám még ha ott is lehet Románia, képviseletében legfeljebb egy férfi és egy női súlyemelő rajtolhat.
    

A Nemzetközi Súlyemelési Szövetség (IWF) 2017-es határozata értelmében minden olyan IWF-tagország, amelynek emelői három vagy több pozitív eredményt szolgáltatnak a NOB által a 2008-as és 2012-es olimpián levett minták újbóli tesztelésekor, egyéves eltiltással sújtható. Korábban az IWF kilenc országgal szemben már alkalmazott egyéves felfüggesztést 2017-2018-ban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com