Nyíri Zoltán: érmeket várok Tokióban

Nyíri Zoltán ügyvezető alelnök sikeresnek ítélte a Ferencvárosi Torna Club 2020-as évét, egyúttal elárulta: érmeket vár az egyesület sportolóitól a nyári, tokiói olimpián."Nagyszerűen kezdődött az előző esztendő, mert januárban hét fradista volt az Európa-bajnokságot nyert férfi vízilabda-válogatottban, a Liu fivérek pedig a kontinensviadalon ismét megmutatták, hogy ők a sportáguk királyai. Futballban megvédtük a bajnoki címünket, majd 25 év után sikerült ismét a Bajnokok Ligája főtáblájára jutni, ahol egyik meccsen sem mutattunk olyan formát, amit szégyellni kellene" - értékelte az M4 Sport kedd délelőtti Sporthíradójában az előző esztendőt a sportvezető.

    
Nyíri kiemelte a klub férfi vízilabdacsapatát is, amely sorozatban tizedik trófeáját gyűjtötte be azzal, hogy megvédte címét a Magyar Kupában. Szerinte a Varga Zsolt vezetőedzőben lévő elszántság és munka a titok, továbbá hogy a fantasztikus játékosok mellett megvannak a zongoracipelők is, ezért nem véletlen, hogy több esetben a harmadik-negyedik negyedben sikerül fordítani és megnyerni a döntőket.
   

Szót ejtett az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta leigazolásáról is. Mint mondta, a kajakos kereste meg őket, amit "kötetlen beszélgetés, tárgyalás és megegyezés követett". Elárulta, az FTC három feltételt szabott, egyrészt a minél sikeresebb tokiói szereplést, másrészt hogy utána a 2024-es, párizsi játékokig folytassa a pályafutását, harmadrészt pedig azt reméli, hogy a soroksári Duna-ágon működő, kevésbé ismert szakosztály utánpótlása fellendül Kozák szerződtetésétől.
    

Nyíri a tokiói olimpián elsősorban éppen Kozáktól vár érmeket, de megemlítette az úszókat is, köztük a vélhetően utolsó ötkarikás szereplésére készülő Verrasztó Dávidot. Ezen kívül szerinte csapatsportokban vehetik ki részüket a Ferencváros sportolói a sikeres szereplésből, elsősorban a férfi vízilabdázók és márciusi kvótaszerzés esetén a női kézilabdázók.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com