Oláh Bence és Tóth Ivett utazhat

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnökségi tagjainak többsége szombatra elektronikus úton jóváhagyta azt a javaslatot, mely szerint a műkorcsolyázók női versenyében Tóth Ivett indulhat, míg a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi váltójának ötödik tagja Oláh Bence lesz a február 9-én rajtoló phjongcshangi téli olimpián.Tóth Ivett a tavalyi világbajnokságon 20. helyével szerzett kvótát Magyarország számára, a jelenleg zajló moszkvai Európa-bajnokság pedig válogató volt Medgyesi Fruzsina és közte. Ugyan mindkét műkorcsolyázó egyszer-egyszer esett a csütörtöki rövidprogramja során, de Tóth Ivett 15. helyen bejutott a legjobb 24-et felvonultató kűrbe, míg Medgyesi 28. helyével nem.

    
Rövidpályás gyorskorcsolyában biztos volt, hogy a nőknél Bácskai Sára Luca, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea és Kónya Zsófia, míg a férfiaknál Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor utazhat a dél-koreai játékokra. Utóbbi váltó ötödik helyét a szakmai stáb javaslatára Oláh Bence kapta Varnyú Alexszel szemben.
    

A MOKSZ elnöksége az említett 11 sportoló mellett Nagy Konrád nagypályás gyorskorcsolyázót terjesztette a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége elé nevezésre. A MOB elnökségi ülését január 29-én tartják, de az leginkább formális lesz. A Phjongcshangba utazó sportolók eskütételére hétfőn 11 órától kerül sor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Furcsa sportágak, amelyek régen olimpiai számok voltak.

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

http://ujhazak.com