Pontszerző helyért küzdhet a magyar férfi váltó

Négy évvel a történelmi aranyérme után ezúttal a pontszerző helyekért küzdhet rövidpályás gyorskorcsolyában a férfi váltó a pekingi téli olimpia szerdai napján.Az éremszerzésre egy rossz váltás miatt már a pénteki elődöntőben elszállt az esélye a címvédő négyesnek, amely Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence összeállításban szerepelt. Akkor nem is volt választási lehetőség, hogy ki kerüljön a négyesbe, mert koronavírus-fertőzése miatt csak egy nappal korábban érkezett a kínai fővárosba a csapat ötödik tagja, Varnyú Alex, aki viszont szerdán már szerepet kaphat.
    

"Egészen biztosan mindenki odateszi magát a short track zárónapján. Hazudnék, ha azt mondanám, nem éreztem korábban egy picit olyat, hogy szép volt, jó volt, elég volt, már mehetnénk haza, de ezek a versenyzők profik, és tudják, hogy az utolsó napon is érhetnek el szép eredményeket" - mondta Bánhidi Ákos, a magyar válogatott edző-menedzsere.
    

Az A döntőben öt staféta szerepel, így papíron a kisdöntő megnyerésével a hatodik hely a tét, ugyanakkor ha lesz kizárás a fináléban, akkor ennél előkelőbb helyet is meg lehet csípni. Egyéniben még a két női versenyző, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia indul 1500 méteren. Egyiküknek sem ez a legerősebb száma, de előbbi négy éve a hatodik, pontszerző helyen zárt Phjongcshangban.
    

Magyar részről még Kékesi Márton lesz érdekelt, aki a férfi alpesi sízők műlesikló számában szerepel majd. Négy éve szlalomban 30. lett, ezt szeretné most megismételni vagy akár felülmúlni. A győztes szinte megjósolhatatlan, mert a világkupában eddig mind a hat versenyt más nyerte ebben a szakágban.


Sílövészetben a nők 4x6 kilométeres váltóját rendezik, amelyben ha a norvégok diadalmaskodnak, akkor Marte Olsbu Röiseland a negyedik aranyát nyerné meg Pekingben. A sífutóknál a rendkívül látványos klasszikus stílusú csapatsprintet rendezik mindkét nemnél, míg síakrobatikában a férfi slopestyle és ugrás döntőjére kerül sor. Jégkorongban a férfiaknál az elődöntőbe jutás, míg a nőknél a bronzérem lesz a tét.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com