Remek versenyzéssel negyedik lett az erőemelő Tunkel Nándor

Az erőemelő Tunkel Nándor 162 kilós teljesítménnyel a negyedik helyen végzett a 49 kilogrammos súlycsoportban a párizsi paralimpia keddi versenynapján.Ebben a sportágban nincsenek előcsatározások, a sportolók egyből a döntőben bizonyíthatnak, a magyarokat pedig egyedül Zalaigrice törpenövésű díszpolgára képviselte a francia fővárosban. A Power Ozi SE 36 éves versenyzője - aki pályafutása második paralimpiáján szerepelt, s nyolc éve, Rióban bronzérmes volt - a kilencfős mezőnyben ötödikként kezdte meg a versenyzést a La Chapelle Arénában, amely az olimpián a tollaslabdázók és a ritmikus gimnasztikázók küzdelmeinek adott otthont. Elsőre nem sikerült kinyomnia a 158 kilót, a két piros lámpa mellett csak egy fehéret kapott, azaz érvénytelen volt a kísérlete, így az első kör után az utolsó helyen állt.


Másodikra 160-at vállalt Tunkel, ez is nehezen ment, de a három bíró közül kettő megadta, így már volt érvényes gyakorlata, s feljött a hetedik helyre. Az a riválisok teljesítményét látva egyértelmű volt, hogy a magyar erőemelő ezúttal nem lesz harcban az éremért, de miután utolsó kísérlete során sikeresen birkózott meg a 162 kilóval, feljött negyediknek. A közönség nagy üdvrivalgással díjazta, hogy az első rontott gyakorlata után így visszajött, ő pedig örömében ugrált és edzője, Darázs Ádám nyakába ugrott.


Ekkor néhányan még hátravoltak a közvetlen riválisai közül, de ők sorra rontottak, így végül Tunkel Nándor remekül versenyezve a nagyszerű negyedik helyet szerezte meg. "Az első gyakorlatom után kicsit összeomlottam, mert tudtam, hogy megvan az erőm, de valahogy a technika nem jött össze. Vissza kell majd néznem" - nyilatkozott az MTI-nek a magyar erőemelő.


"A melegítő teremben próbáltam elengedni a történteket és hergelni magam, hogy megvan az erőm. Az edzőm is sokat segített, a második gyakorlatomat pedig nagyon könnyűnek éreztem. Aztán ránéztem a kijelzőre és eldöntöttük, hogy harmadikra 162-őt vállalok, azt már sokszor megcsináltam. Amikor sikerült, már sejtettem, hogy meglehet a negyedik hely, azért is örültem annyira."


Tunkel Nándort a verseny előtt családja, barátai, ismerősei egy hosszú, buzdító videóval lepték meg, amelyben mindannyian támogatásukról és szeretetükről biztosították, a versenyző erre reagálva azt mondta: "Imádom őket és alig várom, hogy hazaérjek!". A parasportoló még elárulta, hogy tavaly volt egy komoly sérülése, ezért rögös út vezetett számára a mostani versenyig, ráadásul a kvalifikációs viadalon, a kijutásért is kiemelkedőt kellett teljesítenie, ezért úgy érzi, két paralimpiát "nyomott le" rövid időn belül. A 49 kilós súlycsoportban a címvédő jordániai Omar Qaradáé lett az aranyérem.


Eredmény:

erőemelés, férfi 49 kg:

-----------------------

Omar Qarada (Jordánia) 181
2. Abdullah Kayapinar (Törökország) 180
3. Le Van Cong (Vietnám) 171
4. TUNKEL NÁNDOR 162


Később:

KEREKESSZÉKES VÍVÁS (Nagy Palota/Grand Palais)

Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna (A, tőr), negyeddöntő és vigaszág 13.00, vigaszág 14.00, elődöntő és vigaszág 15.00, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 19.05, döntő 21.25

Osváth Richárd (A, tőr) negyeddöntő 12.30, vigaszág 14.00, elődöntő és vigaszág 15.00, vigaszág 15.50, bronzmérkőzés 19.05, döntő 20.50

LOVAGLÁS (Versailles-i Kastély)

Fonyódi Ildikó (Grade V), PGP Test 12.55

KERÉKPÁR (Clichy-sous-bois)

Wermeser Zsombor (C5) országúti, egyéni időfutam 13.51

ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)

MS11, egyes, negyeddöntő:

Pálos Péter-Lucas Créange (francia) 17.00

MS1, egyes, elődöntő:

Major Endre-Robert Davies (brit) 19.00


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Furcsa sportágak, amelyek régen olimpiai számok voltak.

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

http://ujhazak.com