Schmidt Gábor: a megváltozott programban is meg fogjuk állni a helyünket

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke szerint a magyar válogatott a megváltozott olimpiai programban is meg fogja állni a helyét 2024-ben, Párizsban.A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn elfogadta a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) javaslatát, amely szerint a francia fővárosban az eddigi 12 helyett már csak 10 számban versenyezhetnek majd a gyorsasági szakág képviselői, miután felvették a műsorba az extrém szlalom kajak-kenut.

    
"Azt azért fontosnak tartom leszögezni, hogy a kajak-kenu sportág nem vesztett pozíciókat az olimpiai mozgalmon belül, ugyanúgy 16 versenyszám lesz Párizsban, ahogy eddig is volt. - mondta az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden az MKKSZ elnöke. - Természetesen a döntés nekünk fáj, miután mi elsősorban a sprint szakágban vagyunk erősek, a szlalomban még csak bontogatjuk a szárnyainkat."
   

Schmidt Gábor felidézte, hogy az elmúlt napokban rengeteg kezdeményezés indult el az ICF igazgatótanácsának döntésére reagálva, amelyet azonban nem sikerült felülírni, így nekik most az a dolguk, hogy felkészüljenek egyrészt a tokiói olimpiára, ahol reményeik szerint mind a 12 gyorsasági versenyszámban lesz magyar egység, másrészt a 2023-as ötkarikás kvalifikációra, amely a már megváltozott programú párizsi játékokat megelőzi.        
    

A 2024-es olimpiára vonatkozó döntés fő eleme az, hogy a férfi és női kajak egyes 200 méteres szám kikerül a programból, emellett a férfi K-2 1000 és C-2 1000 méterből egyformán 500 méteres verseny lesz. A férfiak és nők egyaránt 500 méteren versenyeznek majd kajak négyesben és a férfi K-1 1000 méter, a C-1 1000 méter, valamint a női K-1 500 méter is változatlan marad. A jövő évre halasztott tokiói játékokon debütáló női kenus számok, a C-1 200 méter és a C-2 500 méter ugyancsak része lesz a párizsi műsornak gyorsasági kajak-kenuban, akárcsak a női K-2 500 méter.
   

Schmidt Gábor elárulta, hogy évek óta napirenden van az extrém szlalom versenyszámok olimpiai programba kerülése, ezt Tony Estanguet, a párizsi szervezőbizottság vezetője, az ICF alelnöke, háromszoros olimpiai bajnok szlalomversenyző is szorgalmazta. "Eddig azonban minden kommunikáció arról szólt az ICF részéről, hogy ezek plusz versenyszámként kerülhetnek a műsorba.


Ezért egy kicsit meglepő volt, nem is kicsit, hogy egyszer csak novemberben arról érkeztek a hírek, hogy a NOB csak úgy tudja elképzelni a két új szám felvételét, ha két szám kikerül a programból. Minket nagyon meglepett, hogy aztán öt nap alatt döntés született, de ami talán még ennél is negatívabb, hogy gyakorlatilag a tagszervezetekkel, a sportolókkal nem volt széles körű egyeztetés." - mondta az elnök, hozzátéve, hogy egy hasonló helyzetet itthon el sem tud képzelni.
    

"Szerintem ez egy kicsit elkapkodott döntés volt, nem lett kellőképpen körbejárva és a szereplőkkel sem egyeztetve" - jelentette ki, hangsúlyozva ugyanakkor: a magyar szövetség azon lesz, hogy a megváltozott programra maximálisan felkészüljenek a sportolók. Schmidt Gábor emlékeztetett, hogy a magyar kajak-kenu sport hagyományosan erős az 500 és az 1000 méteres számokban, a legnagyobb sikereit ezekben aratta, így nem okoz majd gondot, hogy továbbra is ezekre összpontosítsanak. "Tehát azt hiszem, hogy meg fogjuk tudni állni a helyünket ebben az új programban is" - fogalmazott az MKKSZ elnöke.


(Forrás. MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com