Sorjáznak a panaszok az érmek minőségének romlása miatt

Egyre több panaszos bejelentés érkezik a tavalyi nyári olimpia érmeseitől a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz és a párizsi ötkarikás játékok szervezőihez a kapott medálok minőségének romlása miatt.Az insidethegames.biz portál beszámolója szerint folyamatosan gyarapodik azon sportolók száma, akik már nyilvánosan is bírálják a Chaumet ékszerészház által tervezett és az Eiffel-torony korábbi felújítási munkái során keletkezett vashulladék felhasználásával készült érmeik minőségét, azt állítva, hogy a kopás oka a rossz anyagminőség.

Az írásban megszólaltatnak több versenyzőt is, akik egyenesen komoly frusztrációról beszélnek, látva és tapasztalva, hogyan válnak egyre csúfabbá érmeik a rajtuk keletkezett sérülések miatt.

Nyjah Huston amerikai gördeszkázó, aki bronzérmes volt a francia fővárosban, Instagram-oldalán panaszolta fel, hogy "ezek az érmek újonnan jól néznek ki, de egy kis használat után világossá válik, hogy nem olyan minőségűek, mint amilyenre számítanánk". Hozzátette, hogy mindössze tíz nap alatt az érme már siralmas megjelenést mutatott, és egyes részek kezdtek lehullani róla.

A portál több sportág képviselőit is idézi a cikkben, akik hasonló károsodásokról, apró foltokról, elszíneződésről számoltak be. A brazilok olimpiai bajnok tornásznője, Rebeca Andrade a maga részéről bevallotta, hogy kerüli aranyérme viselését az olimpiához kötődő eseményeken, a vegyes váltóban bronzérmes francia úszó, Yohann Ndoye-Brouard pedig ironikusan azt nyilatkozta, hogy az ő medálja inkább az 1924-es, és nem a 2024-es párizsi olimpia érmére hasonlít.

A tavalyi játékok szervezőbizottsága augusztusban válaszolt az első kifogásokra, és vállalta, hogy kicseréli a sérült érmeket. A folytatódó panaszok azonban arra utalnak, hogy a probléma továbbra is fennáll, megkérdőjelezve a szervezők által kínált megoldásokat - írta a portál, hozzáfűzve, hogy bár az újítások az olimpiai érmek egyediségét kívánják kiemelni, az alternatív anyagok bevonása veszélyeztetheti a díjak tartósságát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Közel 300 madár pusztult el az olimpiai galamblövészeten

Furcsa sportágak, amelyek régen olimpiai számok voltak.

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

http://ujhazak.com