Szvitacs Alexa két győzelemmel és egy vereséggel zárt csoportjában
Gyuricza Róbert, az MTI különtudósítója jelenti: Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa megnyerte csütörtök esti mérkőzését a tokiói paralimpián, ezzel csoportjában két győzelemmel, illetve egy vereséggel zárt, ami a papírforma alapján elődöntőt, és ezzel biztos érmet jelent majd.Az S9-es kategória magyar résztvevője, aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, a szerdai játéknapot egy-egy győzelemmel és vereséggel fejezte be, de csütörtökön magabiztosan verte a török Neslihan Kavast. A két négyfős csoportból az első kettő lép tovább. Szvitacsék csoportjában a kínai játékos megnyerte eddigi két mérkőzését, és pénteken az egy sikerrel álló brazil ellenfelével mérkőzik.
Továbbjutott már a csoportjából Csonka András, aki első mérkőzését elveszítette, de a másodikat megnyerte. Ezzel az S8-as kategóriában nyolcaddöntős az öt éve, Rióban ezüstérmes magyar játékos, aki oxigénhiánnyal született, ezért a jobb oldali végtagjait kevésbé tudja mozgatni. Ugyanebben a kategóriában nem sikerült a továbbjutás a két vereséggel záró Zborai Gyulának. Korábban negyeddöntőbe jutott Major Endre (S1) és Pálos Péter (S11).
Eredmények:
férfiak:
S8
Makszim Nikolenko (ukrán)-Csonka András 3-2 (6, 3, -8, -9, 7)
Csonka-Steven Roman Chinchilla (kubai) 3-0 (9, 1, 3)
Phisit Wangphonphathanasiri (thaiföldi)-Zborai Gyula 3-0 (4, 7, 4)
szerdán játszották:
Csao Su-aj (kínai)-Zborai Gyula 3-0 (7, 3, 8)
nők:
S9
Szvitacs Alexa-Neslihan Kavas (török) 3-0 (9, 6, 12)
szerdán játszották:
Szvitacs Alexa-Danielle Rauen (brazil) 3-1 (-9, 6, 9, 6)
Hsziung Kuj-jen (kínai)-Szvitacs 3-0 (5, 6, 8)
Korábban:
férfiak:
S1
Major Endre-Andrea Borgato (olasz) 3-1 (6, 6, -7, 8)
szerdán játszották:
Major Endre-Michael Godfrey (amerikai) 3-0 (0, 6, 7)
S11
Pálos Péter-Kato Koja (japán) 3-1 (6, -10, 9, 5)
szerdán játszották:
Pálos Péter-Kim Csang Gi (dél-koreai) 3-1 (-7, 10, 7, 7)
(Forrás: MTI)
Hozzászólások