Valter: nehéz a pálya, de ki kell használnom, hogy kedvező számomra

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: Valter Attila országúti kerékpáros nem fogalmaz meg elvárásokat magával szemben, de szeretné kihasználni, hogy a tokiói olimpia országúti mezőnyversenye három hegymenetet is magában foglal, ami számára kedvező."Az első emelkedőn még nem tekertem, de az tűnik a legkönnyebbnek, hosszú, de lankás. A második megy fel a Fudzsira, pontosabban csak a lábáig, mert 1400 méter után még több mint két Kékestető lenne a 3776 méteres csúcsáig. Ez már kifejezetten nehéz emelkedő, amely alaposan meg fogja rostálni a 130 fős mezőnyt, főleg ha a legnagyobb nemzetek a várakozásoknak megfelelően iramot diktálnak majd. A harmadik hegy lesz a legnehezebb, rendkívül meredek szinte végig" - mondta hétfőn az MTI-nek a 234 kilométeres pályáról a Groupama-FDJ bringása, aki bár konkrét helyezést nem kívánt mondani, de célként azt fogalmazta meg, hogy az első két hegyen a főmezőnyben tudjon maradni, és lehetőleg a legkevesebb energiát veszítse, hogy aztán a harmadikon mindent kiadjon magából.
    

"Azért sem szeretnék elvárást megfogalmazni, mert ritkán megyek egynapos versenyen, így nem tudom, pontosan mit várhatok magamtól. Ha például kétszer egymás után mennénk ezen a pályán, annak biztos jó lenne az átlaga" - nyilatkozta. A 23 éves Valter kifejtette, végig nagyon jó minőségű és rendkívül széles az út, így nincs benne egyetlen veszélyes rész sem, még a lejtmenetek sem technikásak, hajtűkanyar is alig van bennük, ráadásul azok is szélesek, ezért a helyezkedésnek nem lesz túl nagy szerepe.


Így annak sem, hogy ő egyedül képviseli Magyarországot, azaz nem lesz segítő csapattársa. A francia istállójától ugyan a svájci Stefan Küng és a francia David Gaudu is a mezőny tagja lesz, de mint megjegyezte, velük még nem szerepelt ugyanazon a versenyen. Az egyik legnagyobb favoritnak az immár kétszeres Tour de France-győztes Tadej Pogacart tartja, aki "még akkor is nagyon erős, ha épp gyenge napja van".
    

"Nagyon tetszik Japán, itt teljes a nyugalom, a bringával úgy előzöm az autókat, ahogy otthon engem szoktak. Nagyon szerencsés vagyok, hogy országúti kerékpárosként jutottam ki, mert szerintem én látok a legtöbbet az országból, ugyanis nekünk senki nem mondja meg, merre tekerjünk. Az átállással nem volt gondom, mert már otthon elkezdtem azzal, hogy egyre korábban feküdtem és keltem, ráadásul a hosszú repülőutat is majdnem végigaludtam, ennek köszönhetően a szombat esti érkezés után egyik éjszaka sem volt gondom" - mondta Valter.
   

Az idei Giro d'Italián három napig rózsaszín trikót viselő versenyző a kétnapos tapasztalatai alapján úgy vélte, a nagy hőség okozhat gondot, mert a hétfői tréningen őt is "megütötte", hogy egy órán át tekert felfelé a 38 fokban. Hozzátette, általában nem szokta zavarni a nyári kánikula, így abban bízik, hogy a szervezete gyorsan hozzászokik ehhez, de most túlzottan megemelte a pulzusszámát.
    

"Párizsban biztosan nem lesznek ekkora emelkedők, így nekem most kell kihasználnom, hogy számomra kedvező útvonalat jelöltek ki az olimpián" - jelentette ki elszántan Valter, aki a magyar idő szerint szombaton 4 órakor rajtoló mezőnyversenyben áll rajthoz.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Bemutatták a budapesti olimpia történelmi helyszíneit

Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit.A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttato...

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Olasz sajtó: a római főpolgármester nemet mond a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Virginia Raggi római főpolgármester a jövő héten jelenti be hivatalosan, miként döntött az olasz főváros a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésének pály...

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

Ipsos: a magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első ...

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

Egyenlő jutalmazást kér a MEOSZ

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) aggályosnak tartja, hogy a paralimpiai sportolók feleannyi jutalmat kapnak, mint az olimpián részt vevő társaik.A MEOSZ az MTI-hez pént...

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt: nem edzői hiba volt Imre Géza veresége

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke szerint nem edzői hiba volt a párbajtőröző Imre Géza döntőbeli veresége a Rio de Janeiró-i olimpián.Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár G...

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

A riói olimpia tíz legnagyobb rekordja

Történelmet írt a 31. Nyári Olimpiai, amelyre sokáig fogunk emlékezni.Vasárnap véget ért a riói olimpia, ami nem azért lesz sokáig emlékezetes, mert minden egyes napra jutott legalább egy botrány, han...

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Ligeti Dániel kikapott a negyeddöntőben

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel a negyeddöntőben kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a riói olimpia...

Ligeti Dániel negyeddöntős

Ligeti Dániel negyeddöntős

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: Ligeti Dániel könnyed győzelmet aratott első mérkőzésén, így bejutott a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos kategóriájában a legjobb nyolc közé a riói ol...

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Kozák Danuta: a legtökéletesebb pálya volt

Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Az 500 méteren győztes női kajaknégyes tagjai mindannyian azt hangsúlyozták, hogy tökéletes pályát teljesítettek a riói olimpián."Mondhatjuk, a legtökélet...

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Hős csípőprotézissel: az olimpia legidősebb érmesét ünneplik a britek

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti: Hős csípőprotézissel - ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel ünnepelte a szombati brit sajtó Nick Skeltont, a Rio de Janeiró-i olimpia legidősebb érmesét...

http://ujhazak.com