Plusz kormányzati támogatást kapott Szolnok a Véső út és térsége fejlesztéséhez
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: ezzel a támogatással együtt mintegy 5,5 milliárd forintot tudnak fordítani a Véső út és térsége fejlesztésére több projektnek köszönhetően. "Egy átgondolt stratégiai fejlesztés mintegy kétharmadánál tartunk, a plusz támogatásból az utolsó egyharmad részt valósítjuk meg" - mondta.
Ez jelenti a városrészben a csatornaberuházást, a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését, úthálózat-felújítást, új autóbuszjárat indítását - sorolta. Hozzátette: utóbbi fontos a sportoló gyerekek biztonsága érdekében, valamint hogy a strandfürdőt kényelmesebben tudják megközelíteni a lakosok. Továbbá a plusz forrásból felújítják az atlétika pálya melletti régi épületet, a teniszpálya mellett öltözőépület létesül, valamint a dzsúdósoknak, ökölvívóknak, birkózóknak új csarnok épül.
Felidézte, hogy eddig a térségben korszerűsödött az atlétikai centrum és a strandfürdő, átadták a B. Nagy Pál Sportcsarnokot. Kiemelte, hogy ezzel a fejlesztéssel jelentősen emelkedik a városrészben levő ingatlanok értéke is. Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Véső úti strandfürdő a tervek szerint májusban nyit, jelenleg folyamatban vannak ennek előkészületei. Kiért arra is, hogy üzemeltetőként azt tapasztalják, az eddigi fejlesztések rendkívül népszerűek, nagyon sokan használják a jó minőségű pályákat.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások