Rangadó vár a Liverpoolra, Kerkezék az Old Traffordra látogatnak

A Tottenham Hotspur otthonában játszik rangadót Szoboszlai Dominik csapata, a listavezető Liverpool az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.A Ligakupa hétközi nyolcaddöntőjében mindkét gárda érdekelt volt, a Liverpool 2-1-re nyert a Southampton vendégeként, míg a londoniak a Manchester Unitedet győzték le otthon 4-3-ra. A két csapat pedig egymás ellen játssza az elődöntőt.

A Liverpool - amely a Premier League-ben egyedüliként ebben a szezonban még nem kapott ki idegenben - az előző szezonban 2-1-es vereséget szenvedett a Tottenham Hotspur Stadionban, legutóbb 2008 és 2012 között maradt alul kétszer egymás után a Spursszel szemben vendégként, akkor sorozatban ötször kapott ki.

A Tottenham a legutóbbi 11 mérkőzéséből 9-et elveszített, amikor az aktuális listavezetővel került szembe, 2019 augusztusában döntetlent játszott a Manchester City vendégeként, 2022 februárjában pedig nyerni tudott otthonában. A Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth-ra nehéz feladat vár, ugyanis az Old Traffordra, a Manchester United otthonába látogat. A Bournemouth legutóbbi négy meccséből hármat megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott. Kerkezék tavaly decemberben 3-0-ra diadalmaskodtak vendégként.

Érdekesség, hogy ha az MU nem nyeri meg az összecsapást, akkor a karácsonyi ünnepeket biztosan a tabella második felében tölti majd, amire legutóbb az 1989/90-es szezonban volt példa a klub történetében.

A komoly hullámvölgyben lévő címvédő Manchester City a forduló szombati nyitómérkőzésén az Aston Villa otthonába látogat, a második Chelsea az Everton vendége lesz, míg a harmadik Arsenal londoni derbit vív a Crystal Palace ellen idegenben.

Premier League, 17. forduló:

szombat:

Aston Villa-Manchester City 13.30

Brentford-Nottingham Forest 16.00

Ipswich Town-Newcastle United 16.00

West Ham United-Brighton 16.00

Crystal Palace-Arsenal 18.30

vasárnap:

Everton-Chelsea 15.00

Fulham-Southampton 15.00

Leicester City-Wolverhampton Wanderers 15.00

Manchester United-Bournemouth 15.00

Tottenham Hotspur-Liverpool 17.30


A tabella:

1. Liverpool 15 31-13 36 pont

2. Chelsea 16 37-19 34

3. Arsenal 16 29-15 30

4. Nottingham Forest 16 21-19 28

5. Manchester City 16 28-23 27

6. Bournemouth 16 24-21 25

7. Aston Villa 16 24-25 25

8. Fulham 16 24-22 24

9. Brighton 16 26-25 24

10. Tottenham Hotspur 16 36-19 23

10. Brentford 16 32-30 23

12. Newcastle United 16 23-21 23

13. Manchester United 16 21-19 22

14. West Ham United 16 21-29 19

15. Crystal Palace 16 17-21 16

16. Everton 15 14-21 15

17. Leicester City 16 21-34 14

18. Ipswich Town 16 16-28 12

19. Wolverhampton Wanderers 16 24-40 9

20. Southampton 16 11-36 5

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com