Remek magyar rajt Győrben
A rövidkörös versenyek előfutamaival csütörtökön délelőtt megkezdődött Győrben a kajak-kenu maraton világbajnokság. A magyar indulók közül mindenki biztosította a helyét a délutáni finálékban.
A rövidkörös futamok során 3,6 kilométert tesznek meg a versenyzők úgy, hogy három futószakasz színesíti a három kört.
Hazai részről a férfi kenusok mutatkoztak be először, a két hete még a milánói gyorsasági vb-n szereplő, s ott 1000 méter egyesben bronzérmes Adolf Balázs, valamint Uhrin Dávid is bejutott a húszfős döntőbe. Adolf a napos, késő nyári időben megnyerte előfutamát, mégpedig nagy fölénnyel, míg Uhrin ugyanebben a mezőnyben kilencedik lett és az időeredményének köszönhetően lépett tovább a legjobbak közé.
A nők hasonló versenyében - amelyben címvédőként Kisbán Zsófia, illetve Csorba Zsófia képviseli a házigazdákat - csak döntőt rendeznek, miután 18-an neveztek. A kajakosoknál a tavaly ebben a számban bronzérmes Kiszli Vanda győzelemmel mutatkozott be, a gyorsasági vb után a maratont is vállaló Csikós Zsóka pedig másodikként ért célba a címvédő svéd Melina Andersson mögött, így mindketten ott lesznek az éremcsatában.
A férfiaknál a K-1 1000 méteren kétszeres olimpiai ezüstérmes Varga Ádám, valamint Péli Zalán a magyar induló, mindketten ugyanabban az előfutamban mutatkoztak be. Varga nagyszerűen versenyezve elsőként ért a célba, míg Péli nyolcadikként zárt, de ez is elég volt a továbbjutásához.
Az ifjúsági kajakos rövidkörös előfutamok teljes magyar sikert hoztak: Reisz Janka, Kolozsvári Lili, Nagy-Rasztotzky Vince és Molnár Merse is győzelemmel hangolt a fináléra. A rövidkörös versenyek döntői 15.30 órakor kezdődnek. A vb vasárnapig tart a győri Aranyparton.
(Forrás: MTI)
A rövidkörös futamok során 3,6 kilométert tesznek meg a versenyzők úgy, hogy három futószakasz színesíti a három kört.Hazai részről a férfi kenusok mutatkoztak be először, a két hete még a milánói gyorsasági vb-n szereplő, s ott 1000 méter egyesben bronzérmes Adolf Balázs, valamint Uhrin Dávid is bejutott a húszfős döntőbe. Adolf a napos, késő nyári időben megnyerte előfutamát, mégpedig nagy fölénnyel, míg Uhrin ugyanebben a mezőnyben kilencedik lett és az időeredményének köszönhetően lépett tovább a legjobbak közé.

Hozzászólások