Schmidt Ádám: mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Műhelytámogatásról, sportolói biztosításról, a közelgő Forma-1-es és MotoGP-futamról, valamint a Los Angeles-i olimpia kapcsán a sportági szövetségekkel zajló egyeztetésekről beszélt többek között a sportállamtitkár hétfő reggel a Nemzeti Sportrádióban.Schmidt Ádám kiemelte az újonnan bevezetett műhelytámogatást, amellyel az egy-egy sportágra szakosodó, de eredményesen és sikeresen működő egyesületeket célozzák meg.

"Az egyesületek kiemelten fontos szereplői a magyar sportéletnek. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy ez a magyar sport érhálózata. Fontos, hogy mindegyikhez így vagy úgy, eljussunk" - hangsúlyozta az államtitkár, majd emlékeztetett rá, hogy létezik támogatási forma a kiemelt fővárosi, illetve a kiemelt vidéki sportszervezetek számára, valamint évek óta működik - változó keretrendszerrel - a Hiszek benned! program, amellyel a kis- és közepes egyesületekhez jutnak el.

"Fontos volt, hogy megszólítsunk olyan egyesületeket is, amelyek egy-egy sportágra szakosodtak, amelyekben egy szakosztály működik. Ez megnehezíti az ő finanszírozásukat, a bevételi lehetőségeik szűkebbek, de olyan eredményes munka zajlik náluk, ami megnyilvánul nemzetközi színtéren is" - folytatta, példaként említve a Szombathelyi Dobó SE-t, a Tiszaújvárosi Triatlon Klubot, ilyen a Balaton Vívóklub is, nekik szól a műhelytámogatás.

Szóba került a Bajnokok Biztonsága elnevezésű sportolói biztosítás, amelynek kialakításában a Hungarikum Alkusz volt az államtitkárság partnere.

"Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra.

Ez egy nagyon speciális helyzet. A sportolók jelentős részének az átlagnál jóval magasabb a bére, de bármilyen sérülés azt eredményezi, hogy munkavégzésre alkalmatlanná válnak" - mondta Schmidt Ádám, hozzátéve: nagyon nehéz bármilyen más jellegű biztosítást kialakítani arra a helyzetre, amelyet a sportolásból adódó specifikumok jelentenek.

"Először fordul olyan elő, hogy sportolói biztosítást lehet kötni, annak minden sajátos, egyedi jellegével együtt" - hangsúlyozta az államtitkár, aki azt reméli, hogy a sport hazai képviselői ebből is érzékelik, a sportirányítás gondol rájuk. Az augusztus 3-án esedékes 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj kapcsán szóba került a pálya felújítása.

"Speciális helyzet állt elő két és fél évvel ezelőtt, amikor a Forma-1 jogtulajdonosa azt a feltételt szabta a szerződés meghosszabbításához, hogy fel kell újítani a mogyoródi pályát. A magyar kormány támogatta ezt az elképzelést" - emlékeztetett rá az államtitkár, majd úgy folytatta, különleges a helyzet, mert elkezdődött a folyamat, de még nem ért véget. Mint mondta, a tavalyi futam után elkezdett fejlesztésnek el kellett jutnia egy olyan stádiumba, hogy már át lehetett adni a létesítményt, amely alkalmas arra, hogy fogadja a szereplőket, amikor pedig lemegy majd az idei futam, folytatódik a munka, amelyet aztán jövő nyáron fejeznek be.

Schmidt Ádám szerint a kezdeti időkhöz képest "felismerhetetlenségig változott meg a pálya", "csúcsteljesítmény valósult meg a kivitelezők részéről".

"Büszkeség lesz így fogadni most a száguldó cirkusz valamennyi szereplőjét" - hangoztatta, emlékeztetve egyúttal arra, hogy a monzai létesítmény mellett a mogyoródi a másik, ahol megszakítás nélkül negyven éve van futam.

"A Forma-1 felfelé ívelő pályán van. Hogy ennek részese lehet Magyarország, az minden magyar embert jó érzéssel kell eltöltsön, erre minden magyar büszke lehet" - hangsúlyozta a sportállamtitkár, kitérve arra is, hogy gazdasági hatásait figyelembe véve, nyereséges vállalkozás az F1-es futam megrendezése.

A Forma-1 mellett másik népszerű technikai sport is eljön idén Magyarországra, augusztus 24-én MotoGP-futamot rendeznek Balatonfőkajáron.

"Ez megint egy sportdiplomáciai siker. Több mint három évtized után fogunk MotoGP futamot rendezni, illetve július végén Superbike-ot is. Minden ilyen eseménnyel a sportirányítás egyik legfontosabb célja az, hogy a szervezők megszólítsák a fiatalokat. Remélem, nagyon sikeres rendezvény lesz ez itt" - mondta.

A sportállamtitkárság - a köztestületek részvételével - megkezdte a konzultációkat az olimpiai sportági szakszövetségekkel a 2028-as Los Angeles-i játékokat illetően.

"A párizsi olimpia után már volt egyeztetés a célokról és támogatási lehetőségekről. Ezek alapján kerültek különböző kategóriákba a sportágak. Most pedig, 2025 elején, amikor elindítottuk az LA10 programot és megfogalmaztuk a többes célt, fontosnak gondoltuk az új ciklus elején, hogy lássunk tisztán, melyik szövetség, milyen nehézségekkel küzd, milyen kihívások előtt áll" - mondta.

A terv az, hogy még a nyár folyamán lesz majd egy közös egyeztetés is, amelyen a felmerült kérdésekre, Schmidt Ádám reményei szerint, megnyugtató válaszokat fognak tudni adni a szövetségi vezetők számára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com