Sukorón járt a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség főtitkára

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) főtitkára, Richard Pettit bejárta a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiát, amely a tervek szerint a jövőben fontos helyszíne lesz az ICF fejlesztési programjainak.A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapjának beszámolója szerint már jó ideje tárgyalásokat folytatnak a nemzetközi szövetséggel arról, hogy a megnyitásának egyéves évfordulóját épp a napokban ünneplő akadémia fontos helyszíne lehet az ICF következő időszaka fejlesztési programjainak, edzőtáborainak.

A brit sportvezetőt a komplexumban Kovács Katalin kuratóriumi elnök, háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Betlenfalvi István szakmai igazgató, az MKKSZ részéről pedig Schmidt Gábor elnök, Szakács Bálint főtitkár, Hadvina Gergely szakmai igazgató, valamint Pauman Dániel sportdiagnosztikai, sportegészségügyi és tehetségmenedzselési divízióvezető, olimpiai ezüstérmes kajakos kalauzolta a szerdai bejáráson, amelynek kiemelt részét képezte a sportdiagnosztikai részleg bemutatása.

"Ez egy világszínvonalú létesítmény. Azt reméljük, hogy hamarosan fejlesztőtáboraink sportolóit is itt üdvözölhetjük majd, lehetőséget adva nekik, hogy egy ilyen fantasztikus létesítmény előnyeit élvezzék. Éppen ezért szeretnénk, hogy szorosabb együttműködést alakítsunk ki a magyar szövetséggel és az akadémiával egyaránt. Nem mellesleg a létesítmény bemutatja Kovács Katalin kiemelkedő pályafutását is, ami önmagában inspiráló lehet a jövő sportolói számára" - mondta Richard Pettit.

Az ICF Budapesten nyitja meg új irodáját, a várakozások szerint decemberben. A főtitkár elmondta, hogy ezzel egy időben Sukorón tartanának egy elnökségi ülést is, illetve három edzőtábor idehozatala is szerepel a jövő évi tervek között.

Az MKKSZ főtitkára, Szakács Bálint elmondta, a magyar és a nemzetközi szövetség között már évek óta szoros kapcsolat áll fenn a fejlődő országok sportolóinak edzőtáboroztatásait illetően, ezt emelhetik új szintre az akadémia adta lehetőségek.

"Már a 2019-es szegedi világbajnokság kapcsán is volt egy együttműködésünk a nemzetközi szövetséggel, amelynek keretein belül TIP-táborokat hoztak elsősorban a Kolonics György Vízisport Központba a fejlődő országok kajakosainak és kenusainak részvételével. Azt gondolom, hogy az akadémia megépülésével és a benne lévő sportdiagnosztikai lehetőségekkel egy sokkal komplexebb szolgáltatást tudunk nyújtani a korábbi évekhez képest, ezáltal még erősebbé tehetjük ezen a téren a nemzetközi szövetséggel való kapcsolatunkat. Főtitkár úrnak nagyon tetszett a létesítmény, azt mondta, hogy az egész világnak látnia kellene, hogy milyen magas szintű munka folyik itt" - fogalmazott Szakács Bálint.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com