Szeleczki Lilla és Kovács Kruzitó is éremesélyes a BOK Csarnokban

A magyar válogatott legjobbjai közül Szeleczki Lilla és Kovács Kruzitó is érmet szeretne nyerni a vasárnap rajtoló budapesti U23-as ökölvívó Európa-bajnokságon a BOK Csarnokban.A kontinensviadal csütörtöki sajtótájékoztatóján Kovács István, a magyar szövetség (MÖSZ) elnöke többek között arról beszélt, hogy az Eb-t szokatlanul rövid idő, mindössze hat nap alatt bonyolítják le, aminek az az oka, hogy lényegesen kisebb mezőnyre számítottak akkor, amikor elnyerték a rendezés jogát. A versenyzőként olimpiai, illetve profi és amatőr világbajnok sportember elárulta, hogy a European Boxing alakuló ülésén kapta meg a MÖSZ a viadalt, s akkor csupán 16 tagországa volt az EB-nek.

"A 16 tagország alapján úgy számoltunk, hogy maximum 200 versenyző érkezhet és mi ez alapján szerződtünk le minden partnerünkkel, a csarnokkal, mindenkivel.

Csakhogy közben a European Boxing tagsága szépen felduzzadt, most már 36 országból áll, melyek közül a nevezések alapján 33 küld is versenyzőt, s várhatóan 300 bokszoló lép majd ringbe" - fejtette ki Kovács István, hozzátéve, mindez azt jelenti, hogy az első két-három napban minden bizonnyal maratoni, akár késő estébe nyúló programra lehet számítani.

A 300 öklözőből 16 lesz magyar, mivel a tíz-tízből nyolc-nyolc női és férfi súlycsoportban szerepelnek hazai ökölvívók, közülük többen éremesélyesek. A sajtóeseményen a szeptemberi liverpooli felnőtt világbajnokságon egyaránt szerepelt Szeleczki Lilla (48 kg) és Kovács Kruzitó (60 kg) volt jelen. A két tehetséges bokszolóban közös, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, ahogy az is, hogy önbizalommal telve várják a kontinensbajnokság rajtját.

"Nagyon inspiráló, hogy Budapesten bokszolhatok és biztos vagyok benne, hogy a hazai közönség ad majd egy löketet, nemcsak nekem, hanem az egész csapatnak"
- mondta Szeleczki, aki a tavalyi U23-as Eb-n bronzérmet nyert.

"Nagy várakozásokkal tekintek a verseny elé. A célom, hogy elégedetten tudjak lejönni a szorítóból és remélem, ez eredménnyel is párosul."

Kovács Kruzitó, a Vasas-Süllős sportolója elárulta, hogy őt és az egész klubot megrázta a szakosztály vezetőjének, Süllős Gyulának és családjának a kenyai tragédiája és ha sikerül aranyérmet nyernie, azt az emléküknek ajánlja majd.

"A felkészülés Emanuelle Renzini kapitánnyal nagyon jól sikerült, az egész csapat nagyon erős, és biztos vagyok benne, hogy a sorozatterhelés sem lesz kihívás"
- mondta a 20 éves tehetség, aki az MTI-nek határozottan kijelentette, a minimális célja, hogy dobogóra álljon, de egyértelműen azt aranyérmet szeretné megszerezni.

Az Európa-bajnokság vasárnap 11 órakor kezdődik. A csütörtöki szünnapig két ringben napi két programban (11 és 15 órától) zajlanak a meccsek, a pénteki elődöntőket és a szombati finálékat pedig már egy ringben rendezik 11 és 15 órától.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com