Szoboszlai: fel kell ébrednünk
Csalódottan nyilatkozott Szoboszlai Dominik azután, hogy a Liverpool hazai pályán csak döntetlent játszott a Tottenham Hotspurrel az angol labdarúgó Premier League 30. fordulójában, ugyanakkor hangsúlyozta, bár nehéz helyzetben vannak, össze kell tartaniuk, mert Bajnokok Ligája-indulást érő helyen szeretnének végezni.
A magyar válogatott csapatkapitány a vasárnapi találkozón a 18. percben egy jól eltalált szabadrúgással vezetéshez juttatta a Liverpoolt, de később nem sikerült növelni az előnyt, a vendégek pedig Richarlison révén a 90.
"Megint az utolsó pillanatban. Nem is tudom, hányadszor fordul elő ez már az idény során. Tényleg nem tudom, mit mondjak. Fel kell ébrednünk" - fogalmazott a középpályás, aki ezúttal is - mint már a szezon során többször - jobbhátvédként kapott szerepet.
"Úgy gondolom, az első félidőben kézben tartottuk a mérkőzést, a másodikban azonban nem úgy játszottunk, ahogy az elsőben, a kérdés, hogy miért" - mondta Szoboszlai, aki szerint az ellenfél kevés helyzetet tudott kialakítani. - "Valószínűleg le fogunk ülni együtt, és bár ez a legnehezebb időszak, össze kell tartanunk" - tette hozzá. Mint azt megjegyezte: még van idő megmutatni, mennyire szeretnék elérni a céljukat, már csak ezért is egységesnek kell maradniuk.
"Egymásért, a klubért kell küzdenünk, mert mindenki azt szeretné, hogy a következő idényben is a Bajnokok Ligájában játszhassunk" - mondta Szoboszlai, aki öt gólt szerzett a mostani bajnoki idényben, de csapata ezen alkalmakkor csak egyszer gyűjtötte be a három pontot.
Győzelemmel a Liverpool a negyedik helyre zárkózhatott volna fel, ami BL-szereplést ér, de az egy ponttal csak az ötödik helyen áll.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások