Szoboszlai kockáztatott a győzelmet érő szabadrúgásánál

Bevallása alapján kockáztatott az Arsenal elleni győztes szabadrúgásgóljánál a bajnoki címvédő Liverpool labdarúgója, Szoboszlai Dominik az angol élvonal vasárnap esti rangadóján."Kockáztattam. Bíztam magamban, szóval megpróbáltam" - idézte fel találatát a magyar válogatott csapatkapitánya a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában, amelyet a Mersey-parti klub honlapja szemlézett.

Szoboszlai a 83. percben a kapuval szemben végzett el közel 30 méterről egy szabadrúgást, lövése nyomán pedig a labda védhetetlenül csavarodott a jobb felső sarokba, ez volt az egyetlen találat a mérkőzésen. A találkozón jobbhátvédként szerepelt futballista elmondta: ezt a fajta szabadrúgást nem gyakorolta az elmúlt hetekben, mivel közelebbi pontrúgások voltak terítéken az edzéseken, márpedig közelebbről máshogy kell elvégezni ezeket.

"Vállaltam némi kockázatot és kicsit erősebben lőttem el a labdát, mivel tudtam, hogy David Raya előszeretettel ugrik a sorfal mögött és ő egy hihetetlenül jó kapus. Ha akárcsak egy picit is beljebb megy a labda, védte volna" - méltatta az Ágyúsok hálóőrét Szoboszlai, egyúttal elárulta, sok videót nézett meg Rayáról.

Kerkez Milos kezdőben játszotta végig a mérkőzést a Liverpoolban, míg a kapus Pécsi Ármin nem volt keretben az Arsenal ellen.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com