Szoboszlai szerint működik a kémia a Liverpool középpályáján

Hasonló futballistákkal játszik együtt, ezért is van annyira "egyben" a Liverpool középpályája Szoboszlai Dominik, az angol Premier League-ben szereplő együttes labdarúgója szerint.A klub honlapja hosszabb interjút közölt a magyar válogatott csapatkapitányával, amiben szóba került, hogy a holland Ryan Gravenberch-kel és a világbajnok argentin Alexis Mac Allisterrel kiegészülve egy Ligakupa-találkozót leszámítva mind a hat eddigi tétmérkőzésen a szezonban az ő hármasuk alkotta a középpályát.


"Azt hiszem, mindannyian hasonló játékosok vagyunk és tudjuk, hogy megbízhatunk egymásban. Akár helyet is cserélhetünk, csak egymásra kell néznünk. Mindketten csodálatos futballisták, boldog vagyok, hogy velük játszhatok" - fogalmazott a Liverpool 8-as számú magyarja. Szoboszlai elmondta: a Nottingham Forest elleni hazai bajnoki vereséget leszámítva egyelőre remekül teljesítenek a szezonban, saját teljesítményével kapcsolatban pedig megjegyezte, szeretne több gólt szerezni és gólpasszt adni.


Az interjú készítője szerint a csapaton talán idén kisebb a nyomás, ugyanis Arne Slot személyében új vezetőedző dolgozik a klubnál. Szoboszlai szerint az előző idényben, Jürgen Klopp utolsó szezonjában valóban sokat beszéltek a lehetséges címekről - köztük a bajnokiról is, amelyre sokáig eséllyel pályáztak -, de idén is szeretnének minden sorozatban ott lenni a végelszámolásnál, ehhez viszont lépésről lépésre kell haladniuk, hiszen rendkívül hosszú az idény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com