Szoboszlaiék a Nottinghamet fogadják
Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin csapata, a címvédő Liverpool a Nottingham Forest együttesét fogadja az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának szombati mérkőzésén.
A liverpooliak háromgólos vereséget szenvedtek a 11. forduló zárótalálkozóján a Manchester City vendégeként, Arne Slot együttese ezzel a tabella nyolcadik helyére csúszott vissza, de a címvédő már egy ideje nincs túl jó formában, a legutóbbi tíz mérkőzéséből mindössze hármat nyert meg, a többit kivétel nélkül elveszítette.
A Ferencvárossal januárban, az Európa Liga alapszakaszának nyolcadik körében megmérkőző Nottingham Forest a legutóbbi Premier League-fordulóban második bajnoki győzelmét aratta a Leeds United ellen, de még így is a kiesést jelentő 19. helyen áll. Szoboszlaiék tehát papíron egyértelmű esélyesei a szombati találkozónak, különösen az Anfielden.
A listavezető Arsenal vasárnap az ősi rivális Tottenham együttesét látja vendégül az Emiratesben a 198. észak-londoni derbin. A legutóbbi játéknapon mindkét együttes a hosszabbításban veszített el két pontot és játszott 2-2-es döntetlent: az Ágyúsok a Sunderland otthonában, míg a Spurs hazai környezetben, a Manchester Uniteddel szemben.
Az Arsenalt irányító Mikel Arteta kedvezőbb előjelekkel várhatja a derbit, ugyanis az Arsenalban töltött játékos- és edzői karrierje során még soha nem veszített hazai pályán a Tottenham ellen egyetlen tétmeccset sem. Ezzel szemben Thomas Frank, a Spurs dán szakvezetője még a Brentford vezetőedzőjeként, 2021 augusztusában megnyerte első PL-találkozóját az Arsenal ellen, azóta viszont hét mérkőzésen egyszer sem nem tudta legyőzni az Ágyúsokat (2 döntetlen, 5 vereség). Ha Artetáék most sem kapnak ki, akkor a veretlenségi sorozatuk 15 meccsesre duzzad.
A klubvilágbajnok Chelsea szombaton, a forduló nyitányán a Burnleyhez látogat.
A második Manchester City a Newcastle United vendége lesz szombat este. A két vezetőedző rivalizálásban óriási fölényben van Josep Guardiola, aki az eddig megvívott 18 Eddie Howe elleni meccséből mindössze egyet veszített el. A vendég világoskékeknél kirobbanó formában játszik a norvég válogatott Erling Haaland, aki ebben szezonban 15 mérkőzésen 19 gólnál jár és az európai világbajnoki selejtezőkön is a legtöbb gólt (16) szerezte.
A forduló hétfő este zárul, amikor a hetedik helyen álló Manchester United a tőle mindössze három ponttal elmaradó, 13. Evertont látja vendégül.
Premier League, 12. forduló:
szombat:
Burnley–Chelsea 13.30
Bournemouth–West Ham United 16.00
Brighton–Brentford 16.00
Fulham–Sunderland 16.00
Liverpool–Nottingham Forest 16.00
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 16.00
Newcastle United–Manchester City 18.30
vasárnap:
Leeds United–Aston Villa 15.00
Arsenal–Tottenham Hotspur 17.30
hétfő:
Manchester United–Everton 21.00
A tabella:
1. Arsenal 11 20-5 26 pont
2. Manchester City 11 23-8 22
3. Chelsea 11 21-11 20
4. Sunderland 11 14-10 19
5. Tottenham Hotspur 11 19-10 18
6. Aston Villa 11 13-10 18
7. Manchester United 11 19-18 18
8. Liverpool 11 18-17 18
9. Bournemouth 11 17-18 18
10. Crystal Palace 11 14-9 17
11. Brighton 11 17-15 16
12. Brentford 11 17-17 16
13. Everton 11 12-13 15
14. Newcastle United 11 11-14 12
15. Fulham 11 12-16 11
16. Leeds United 11 10-20 11
17. Burnley 11 14-22 10
18. West Ham United 11 13-23 10
19. Nottingham Forest 11 10-20 9
20. Wolverhampton Wanderers 11 7-25 2
(Forrás: MTI)
A liverpooliak háromgólos vereséget szenvedtek a 11. forduló zárótalálkozóján a Manchester City vendégeként, Arne Slot együttese ezzel a tabella nyolcadik helyére csúszott vissza, de a címvédő már egy ideje nincs túl jó formában, a legutóbbi tíz mérkőzéséből mindössze hármat nyert meg, a többit kivétel nélkül elveszítette.A Ferencvárossal januárban, az Európa Liga alapszakaszának nyolcadik körében megmérkőző Nottingham Forest a legutóbbi Premier League-fordulóban második bajnoki győzelmét aratta a Leeds United ellen, de még így is a kiesést jelentő 19. helyen áll. Szoboszlaiék tehát papíron egyértelmű esélyesei a szombati találkozónak, különösen az Anfielden.

Hozzászólások