Szoboszlaiék Burnleyben folytatják, városi rangadó Manchesterben

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool vasárnap a Burnley vendégeként lép pályára az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi negyedik fordulójában.A mezőnyben egyedüliként százszázalékos címvédő együttesnek a válogatott szünet előtt, az átigazolási időszak utolsó napján tovább erősödött addig is bombaerős kerete, brit rekordot jelentő 125 millió fontért érkezett a Newcastle-től a svéd támadó Aleksander Isak, aki most mutatkozhat be új csapatában.

Szoboszlai a magyarok írek és portugálok elleni meccsét végigjátszotta, míg Kerkez előbbin 80, utóbbin 90 percet töltött a pályán. Nagy kérdés, hogy Arne Slot vezetőedző ezúttal milyen szerepet szán Szoboszlainak, aki az elmúlt két fordulóban jobbhátvéd volt - s így lőtt emlékezetes, győzelmet érő szabadrúgásgólt az Arsenalnak -, míg a nemzeti csapatban a megszokottnál hátrébb, védekező középpályásként szerepelt.

A tabellán második, Konferencia-liga-címvédő és klubvilágbajnok Chelsea - a mezőny másik veretlen együttese szombat este, Brentfordban folytathatja jó sorozatát, míg a szintén a bajnoki címre hajtó, jelenleg harmadik Arsenal a forduló nyitómeccsén az edzőcserén átesett - Nuno Espirito Santót a Tottenhammel Európa-liga-győztes Ange Postecoglou váltotta - Nottingham Forestet fogadja.

A slágerösszecsapás a vasárnap esti manchesteri városi derbi lesz, és ez még akkor is igaz, ha az ezúttal pályaválasztó City csak három, a vendég United pedig mindössze négy pontot szorgoskodott eddig össze. A két csapatnak a 197. egymás elleni meccse következik - az élvonalban a 161.
Az MU rendes játékidőben négy találkozó óta veretlen városi riválisa ellen.

A Cityt edző Josep Guardiola dolgát ráadásul sérülések nehezítik, a katalán szakember ugyanis egy kezdőjátékosnyi labdarúgójára nem számíthat jelenleg.

Premier League, 4. forduló:

szombat:

Arsenal-Nottingham Forest 13.30

Bournemouth-Brighton 16.00

Crystal Palace-Sunderland 16.00

Everton-Aston Villa 16.00

Fulham-Leeds United 16.00

Newcastle United-Wolverhampton Wanderers 16.00

West Ham United-Tottenham Hotspur 18.30

Brentford-Chelsea 21.00

vasárnap:

Burnley-Liverpool 15.00

Manchester City-Manchester United 17.30

Az állás:

1. Liverpool 3 8-4 9 pont

2. Chelsea 3 7-1 7

3. Arsenal 3 6-1 6

4. Tottenham Hotspur 3 5-1 6

5. Everton 3 5-3 6

6. Sunderland 3 5-3 6

7. Bournemouth 3 4-4 6

8. Crystal Palace 3 4-1 5

9. Manchester United 3 4-4 4

10. Nottingham Forest 3 4-5 4

11. Brighton 3 3-4 4

12. Leeds United 3 1-5 4

13. Manchester City 3 5-4 3

14. Burnley 3 4-6 3

15. Brentford 3 3-5 3

16. West Ham United 3 4-8 3

17. Newcastle United 3 2-3 2

18. Fulham 3 2-4 2

19. Aston Villa 3 0-4 1

20. Wolverhampton Wanderers 3 2-8 0

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com