Szoboszlaiék kedvenc ellenfelüket fogadják

Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool hazai pályán a West Ham United ellen tehet újabb lépést a végső siker felé az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában.A Liverpool a múlt héten kikapott a Fulham otthonában, előnye azonban így is 11 pont a második helyen álló, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében hét közben a címvédő Real Madridot 3-0-ra kiütő Arsenallal szemben.

Arne Slot együttese számára "tökéletes" ellenfélnek tűnik a West Ham arra, hogy kiköszörülje a csorbát, mivel ebben a szezonban már kétszer is öt gólt szerezve győzte le a londoniakat.

A Ligakupában 5-1-re, a bajnokságban 5-0-ra nyert a Liverpool, amely akár sporttörténelmet is írhat, hiszen az angol futballban még sosem fordult elő, hogy egy csapat egy idényen belül háromszor is öt gólt szerezve győzzön le egy másikat.

A Liverpool a legutóbbi 57 West Ham elleni hazai meccséből csak egyet vesztett el, ráadásul a legutóbbi kilencet kivétel nélkül megnyerte.
A Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth mély gödörben van, ezúttal pedig a Liverpool-verő Fulhamet látja vendégül: a gárda a legutóbbi négy hazai bajnokiját elvesztette, története során csak egyszer teljesített ennél rosszabbul, még 1996-ban harmadosztályú csapatként volt egymást követő öt veresége saját közönsége előtt.

Az élcsapatok közül a második Arsenal és a harmadik Notthingham Forest is hazai pályán játszik, előbbi a Brentford, utóbbi az Evertont fogadja a három pont megszerzésének reményében.

Premier League, 32. forduló:

szombat:

Manchester City-Crystal Palace 13.30

Brighton-Leicester City 16.00

Nottingham Forest-Everton 16.00

Southampoton-Aston Villa 16.00

Arsenal-Brentford 18.30

vasárnap:

Chelsea-Ipswich Town 15.00

Liverpool-West Ham United 15.00

Wolverhampton Wanderers-Tottenham Hotspur 15.00

Newcastle United-Manchester United 17.30

hétfő:

Bournemouth-Fulham 21.00

A tabella:

1. Liverpool 31 72-30 73 pont

2. Arsenal 31 56-26 62

3. Nottingham Forest 31 51-37 57

4. Chelsea 31 54-37 53

5. Newcastle United 31 52-39 53

6. Manchester City 31 57-40 52

7. Aston Villa 31 46-46 51

8. Fulham 31 47-42 48

9. Brighton 31 49-47 47

10. Bournemouth 31 51-40 45

11. Crystal Palace 30 39-35 43

12. Brentford 31 51-47 42

13. Manchester United 31 37-41 38

14. Tottenham Hotspur 31 58-45 37

15. Everton 31 33-38 35

16. West Ham United 31 35-52 35

17. Wolverhampton Wanderers 31 43-59 32

18. Ipswich 31 31-65 20

19. Leicester City 31 25-70 17

20. Southampton 31 23-74 10 - kiesett

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

http://ujhazak.com