Szoboszlaiék manchesteri rangadójával zárul a forduló
Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Pécsi Ármin csapata, a címvédő Liverpool FC a Manchester City vendége lesz az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A listavezető Arsenal üldözői csapnak össze az Etihad Stadiumban, vereség esetén pedig a második helyezett manchesteriek kilenc-, a harmadik liverpooliak tízpontos hátrányba kerülhetnek a londoniakkal szemben.
A City három, vendége már hat vereségnél jár a mostani idényben minden sorozatot figyelembe véve, ezen a héten viszont lenyűgöző győzelmeket arattak házigazdaként a Bajnokok Ligája alapszakaszában. A Liverpool 1-0-ra nyert a Real Madrid ellen, ám ez az eredmény nem tükrözi megfelelően a csapat fölényét. A City 4-1-re legyőzte a Borussia Dortmundot, a norvég Erling Haaland szezonbeli 27. gólját szerezte.
"Az Arsenal mindenkinél kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt, de hosszú a szezon, megpróbálunk ott lenni a csúcs közelében, és majd meglátjuk, mi történik"
- vélekedett Josep Guardiola manchesteri vezetőedző. Csapata az előző szezonban hazai pályán és idegenben is kikapott a Liverpooltól.
A Citynél a spanyol Rodrigo Hernández Cascante, a Liverpoolnál pedig a svéd Alexander Isak játéka kérdéses. Előbbi combhajlítóizom-, utóbbi ágyéksérüléssel küszködött a közelmúltban.
Az Arsenal az eddigi tíz forduló során mindössze három gólt kapott - az utolsó négyben egyet sem -, szombat este viszont az idény eddigi meglepetéscsapatához látogat. A Sunderland újoncként már 18 pontot gyűjtött és a tabella negyedik helyén áll.
A nyáron igazolt svéd csatár, Viktor Gyökeres combizom-sérülés miatt minden bizonnyal hiányozni fog, a csapatkapitány Martin Ödegaard pedig még mindig nem áll készen a visszatérésre.
A májusi Európa-liga-döntő után első alkalommal találkozik egymással - a forduló nyitómeccsén - a hatodik helyen álló Tottenham Hotspur és a nyolcadik Manchester United. Utóbbinak kellő motivációt jelenthet, hogy az előző idényben mind a négyszer kikapott az észak-londoni együttestől.
A klubvilágbajnok Chelsea szombat este a sereghajtó, a mezőnyben egyedüliként még mindig nyeretlen, és jelenleg vezetőedző nélküli Wolverhampton Wandererst fogadja. Sean Dyche vasárnap a Leeds United ellen szerezheti meg első győzelmét a Ferencváros januári Európa-liga-ellenfele, a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzőjeként.
Premier League, 11. forduló:
szombat:
Tottenham Hotspur-Manchester United 13.30
West Ham United-Burnley 16.00
Everton-Fulham 16.00
Sunderland-Arsenal 18.30
Chelsea-Wolverhampton 21.00
vasárnap:
Crystal Palace-Brighton 15.00
Nottingham Forest-Leeds United 15.00
Aston Villa-Bournemouth 15.00
Brentford-Newcastle United 15.00
Manchester City-Liverpool FC 17.30
A tabella:
1. Arsenal 10 18-3 25 pont
2. Manchester City 10 20-8 19
3. Liverpool 10 18-14 18
4. Bournemouth 10 17-14 18
5. Tottenham Hotspur 10 17-8 17
6. Chelsea 10 18-11 17
7. Sunderland 9 11-7 17
8. Manchester United 10 17-16 17
9. Crystal Palace 10 14-9 16
10. Brighton 10 17-15 15
11. Aston Villa 10 9-10 15
12. Brentford 10 14-16 13
13. Newcastle United 10 10-11 12
14. Fulham 10 12-14 11
15. Everton 9 9-12 11
16. Leeds United 10 9-17 11
17. Burnley 10 12-19 10
18. West Ham United 10 10-21 7
19. Nottingham Forest 10 7-19 6
20. Wolverhampton Wanderers 10 7-22 2
(Forrás: MTI)
A listavezető Arsenal üldözői csapnak össze az Etihad Stadiumban, vereség esetén pedig a második helyezett manchesteriek kilenc-, a harmadik liverpooliak tízpontos hátrányba kerülhetnek a londoniakkal szemben.A City három, vendége már hat vereségnél jár a mostani idényben minden sorozatot figyelembe véve, ezen a héten viszont lenyűgöző győzelmeket arattak házigazdaként a Bajnokok Ligája alapszakaszában. A Liverpool 1-0-ra nyert a Real Madrid ellen, ám ez az eredmény nem tükrözi megfelelően a csapat fölényét. A City 4-1-re legyőzte a Borussia Dortmundot, a norvég Erling Haaland szezonbeli 27. gólját szerezte.

Hozzászólások