Szombaton országszerte kajak-kenu nyílt nap

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szombaton országszerte nyílt napot tart, amelynek keretében 40 vízitelepe várja a vízisportok iránt érdeklődőket. A nap mottója: Ragadj lapátot!.Az MKKSZ honlapjának tájékoztatása szerint a kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza a családokat és a fiatalokat Magyarország elmúlt 25 évének legsikeresebb olimpiai sportágához.

Az akcióban résztvevő tagszervezetek igyekeznek játékos, közvetlen formában bemutatni a vízitelepük mindennapjait és működését. Az érdeklődők kipróbálhatják a kajakozást, a kenuzást, vagy akár a SUP-ot, emellett megismerkedhetnek az edzőkkel, a sportlétesítményekkel, illetve különféle közösségi, játékos feladatokban is részt vehetnek.

"A vízisportoknak komoly hagyománya van hazánkban, de a magyar kajak-kenu sport egyébként is egy fantasztikus szezonon van túl, hiszen az összes kiemelt nemzetközi verseny éremtáblázatát megnyertük - mondta Szakács Bálint, az MKKSZ főtitkára. - Azt gondolom, az eredményeink is alátámasztják, hogy nálunk jó kezekben vannak a gyerekek, és ezt értem azokra is, akik mondjuk nem olimpiai bajnokok szeretnének lenni, hanem csak hobbiszinten szeretnének sportolni.

Szövetségünk jelenleg több mint 4000 versenyengedéllyel rendelkező sportolót tart nyilván, és a nyílt nap célja egyébként is az, hogy a fiatalokat rendszeres mozgásra ösztönözzük, lehetőséget biztosítsunk számukra, hogy kipróbálják ezt a csodálatos sportágat. A tagszervezeteink mindenhol biztosítják a szükséges feltételeket, így az érdeklődők megtapasztalhatják, mennyire barátságos és családias közeg a miénk."

A résztvevő egyesületek listája és a részletes program elérhető a kajakkenusport.hu/nyilt-nap oldalon. A részvétel ingyenes.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com