Teljes az F1-es rajtrács

A Force India istálló a mai napon bejelentette, hogy a 2013-as szezonban visszatér a volán mögé korábbi versenyzőjük, a 2011-ben menesztett Adrian Sutil, és Paul di Resta mellett ő fogja vezetni az idei autót.

Ezzel teljessé vált a 2013-as nevezési lista.


Adrian Sutil visszatér (c) Sahara Force India Adrian Sutil visszatér (c) Sahara Force India

Mindezzel együtt idén újra 22 főre redukálódott a mezőny. A HRT alakulat a 2012-es év végén anyagi csődbe jutott, és miután az utolsó versenyeket fejlesztések és javítások hiányában gyakorlatilag közveszélyes autókkal teljesítették, és az idei nevezési díjat sem tudták előteremteni, végül bedobták a törülközőt. Ennek következtében a következő csapatok és pilóták fognak felvonulni a két héten belül kezdődő Ausztrál Nagydíj rajtrácsán Melbourne-ben:






















































































































# Pilóta Csapat
1 Sebastian Vettel Red Bull
2 Mark Webber
3 Fernando Alonso Ferrari
4 Felipe Massa
5 Jenson Button McLaren
6 Sergio Perez
7 Kimi Räikkönen Lotus
8 Romain Grosjean
9 Nico Rosberg Mercedes
10 Lewis Hamilton
11 Nico Hülkenberg Sauber
12 Esteban Gutierrez
14 Paul di Resta Force India
15 Adrian Sutil
16 Pastor Maldonado Williams
17 Valtteri Bottas
18 Jean-Eric Vergne Toro Rosso
19 Daniel Ricciardo
20 Charles Pic Caterham
21 Giedo van der Garde
22 Max Chilton Marussia
23   Luis Razia

Egy ma korábban íródott cikkünkben bővebben is szó esik az újoncokról, akikből ezúttal bővelkedik a mezőny: Razia, Chilton, van der Garde, Gutierrez és Bottas mind újak az állandó pilóták körében, és noha a Force Indiával sokakat szóba hoztak az utóbbi időben, végül a tapasztalt Sutil kapta meg a lehetőséget arra, hogy újból bizonyítson az indiai színekben. A második barcelonai teszten egyébként lehetőséget kapott az autó vezetésére, és úgy tűnik, a csapat valóban elégedett volt vele.
"Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a Formula 1-be" - mondta a német, "főként egy olyan csapathoz, amelyet már jól ismerek. Nagyon boldog vagyok, és szeretném megköszönni a Sahara Force India csapatnak, hogy egy újabb esélyt adott nekem. Miután ennyi időt távol töltöttem a sporttól, most még eltökéltebben fogom megpróbálni beteljesíteni a céljaimat."

A hír hallatán először végigsuhanhat rajtunk, hogy ezzel a finn Heikki Kovalainen, aki korábban a McLaren színeiben éppen a Hungaroringen tudott győzedelmeskedni, s az elmúlt években a Caterham istállóban próbált becsülettel helytállni, most ülés nélkül maradt. Ez azonban talán még sincs így; a legutóbbi pletykák szerint a Marussia újonca, Luis Razia nem képes elég támogatói tőkét felhalmozni ahhoz, hogy segítse csapatát, és a találgatások elindítói azonnal Kovalainent hozták hírbe a piros-feketékkel. Mindenesetre nem egy pilóta fejezte ki sajnálatát, amiért a finn távozott, hiszen kétségtelenül tapasztalt és sokat látott tagja az F1 családjának.

Noha a rajtrács egyelőre (az imént említett hely kivételével) véglegesnek tűnik, a versenynaptár még nem egészen. Nagy huzavonák árán sikerült csak elérni, hogy a július 5-7 között megrendezésre kerülő Német Nagydíj életre kelhessen a Nürburgringen. Hockenheim idén nem lehetett volna, hiszen szerződése szerint évenként cserélgeti a németországi futamok rendezését Nürburgringgel, ám ez hosszú ideje pénzügyi gondokkal küszködött, s végül Bernie Ecclestone közbenjárása segített megmenteni az idei bukástól.  Egy hely azonban még mindig kiadó: éppen a Német Nagydíj után és a Magyar Nagydíj előtt a Formula1.com-on még mindig látható egy üres hely. Ez Valencia és az Európai Nagydíj kiesése okán született, s hiába hallottunk híreket Magny-Cours visszatéréséről is, döntés egyelőre még nem született (noha a nagyon lendületes francia pálya jó választás lenne, mert a pilóták is szeretik, és nem csökkenne még egy futammal az Európai helyszínek száma sem.)

A csapatok most Barcelonában tesztelnek (c) Sutton Images A csapatok most Barcelonában tesztelnek (c) Sutton Images

A mai napon vette kezdetét egyébként a harmadik előszezonbeli tesztelés: ismét Barcelonában vannak a csapatok, ahol március 3-ig fognak körözni. A délelőtt folyamán heves esőzések is voltak, amely során kipróbálhatták az intermediate és extrém esőgumikat is, de érdemi adatgyűjtést ezzel nem sikerült végezni. Délutánra már azonban a Nap is kisütött, így a következő napok talán már értékesebb információkkal fognak szolgálni nekünk is, és a csapatoknak is. Két héten belül pedig már Melbourne-ből és az ottani tesztekről kaphatjuk a híreket.

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com