Tisztes helytállás az elvárás a hatfős magyar csapattól

Hat magyar bokszoló utazott el pénteken a férfi ökölvívók hétfőn kezdődő világbajnokságára Jekatyerinburgba, ahol tisztes helytállást vár tőlük Erdei Zsolt, a magyar szövetség elnöke."Reálisan nézve nem lehet érmeket ígérni annak ellenére sem, hogy van egy-két srác a csapatban, aki kis szerencsével jól szerepelhet. Az elvárás, hogy mindenki kihozza magából a maximumot, aminél talán soha nem is lehet többet várni" - nyilatkozta pénteken az MTI-nek Erdei Zsolt hozzátéve, hogy a csapat egyik legjobbja, a többszörös Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai és világbajnoki negyeddöntős Harcsa Zoltán nem indul, mivel nyáron könyökműtéten esett át, s vélhetően októbertől végezhet majd teljes értékű munkát.

    
A válogatott életében nyáron komoly változást hozott az új vezetőedző, a versenyzőként olimpiai bronzérmes kazah Bulat Nijazimbetov kinevezése, aki két hónapja dolgozik együtt a nemzeti csapattal, s eddig nagyon jó benyomást tett a versenyzőkre és Erdei Zsoltra is.

"Nem volt két egyforma edzésünk, mióta itt van. A tréningek nem hosszúak, de mire véget érnek, a fáradtságtól azt sem nagyon tudjuk, hol vagyunk. Mégis nagyon élvezi mindenki a munkát" - mondta a szakember edzésmódszereiről az MTI-nek Harcsa Zoltán, míg Erdei szintén elismerően beszélt Nijazimbetovról, aki szerinte azon felül, hogy szakmailag kiváló, arra is figyel, hogy összekovácsolja a csapatot.
    

"Az ő munkája még nem érhetett be, a jövő évi olimpiai kvalifikációs tornákra viszont reményeim szerint be fog. Bizakodó vagyok, hiszem, hogy tavasszal lesz olyan versenyzőnk, vagy versenyzőink, akik kiharcolják a tokiói szereplés jogát" - mondta Erdei. A nemzetközi sportági szövetség hosszú évek óta húzódó válságban van, a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) kizárta az olimpiáról, így a tokiói bokszversenyeket és azok kvalifikációját a NOB szervezi meg. Mindez azt jelenti, hogy a hagyományokkal ellentétben a játékokat megelőző vb most nem kvalifikációs, ám Erdei Zsolt szerint így is nagyon jelentős és fontos torna.
    

"A világ legjobbjai ott lesznek Oroszországban, mindenki felmérheti, hol áll a nemzetközi mezőnyben. Megjegyzem, 1997-ben én is olyan világbajnokságon nyertem aranyat, amely nem volt kvalifikációs, hiszen 1998-ban nem volt olimpia" - hangsúlyozta Erdei Zsolt. Jekatyerinburgban a vasárnapi sorsolás után hétfőn magyar idő szerint 12 órától kezdődnek meg a küzdelmek. A selejtezők egészen szeptember 17-ig zajlanak, a finálékat pedig szeptember 21-én rendezik.
    

A NOB elkészítette a kvalifikáció menetét és az olimpiai verseny kiírását. Ez alapján a férfiaknál nyolc (52 kg, 57, 63, 69, 75, 81, 91, +91), a nőknél pedig öt súlycsoportban (51 kg, 57, 60, 69, 75) rendeznek versenyeket a japán fővárosban, ehhez az AIBA most igazodott és Jekatyerinburgban a korábbi tíz helyett csak nyolc kategóriában lesznek küzdelmek. A kvótákat két viadalon lehet megszerezni a bokszolóknak: a magyaroknak először március közepén Londonban lesz erre lehetőségük a kontinentális kvalifikációs tornán, majd május közepén Párizsban a világkvalifikációs versenyen.


    A magyar vb-csapat:
52 kg: Szaka István (Madárfészek Ökölvívó Akadémia/FTC)
57 kg: Gálos Roland (Mogyi Felsőváros Baja)
63 kg: Fodor Milán (Vasas-Süllős)
69 kg: Kozák László (Madárfészek Ökölvívó Akadémia/Vasas-Süllős)
81 kg: Kovács Pál (Boxing Gym Vásárhely)
91 kg: Hámori Ádám (Fitt-Box Kőszeg)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com