Tizenkét bokszoló nem indulhatott, mivel nem igazolták női mivoltukat

Összesen 12 bokszolót zártak ki a Liverpoolban zajló világbajnokságra nevezettek közül, miután nemzeti szövetségeik nem nyújtották be a női mivoltukat igazoló genetikai tesztek eredményeit, amihez az indulást kötötte a vb-t szervező Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (WB).A múlt heti kitiltásról az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz portál számolt be. Az érintettek között öt francia női ökölvívó van, a többiek Nigériából, a Fidzsi-szigetekről, a Fülöp-szigetekről és a Dominikai Köztársaságból érkeztek az angliai világbajnokságra.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által az ökölvívás olimpiai képviseletére jogosultként elismert új sportági világszervezet tiltó döntése nagy viharokat kavart, a francia szövetség egyenesen "árulással" vádolta Boris van der Vorstot, a WB elnökét.

A portál emlékeztetett rá, hogy a 12 száműzött sportoló esete akkor vet újabb hullámokat, amikor a tavalyi, párizsi olimpia két vitatott nemiségű aranyérmes bokszolójának, az algériai Iman Helifnek és a tajvani Lin Jü-tingnek az ügye máig nem jutott nyugvópontra.

Lin nem sokkal a rajt előtt visszalépett a liverpooli vb-től, noha előzőleg beleegyezett, hogy aláveti magát a WB által bevezetett kötelező nemi tesztnek, míg Helif - aki Párizsban szintén a NOB engedélyével indult, és a 66 kilósok súlycsoportjában többek között Hámori Luca legyőzésével lett olimpiai bajnok - fellebbezést nyújtott be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), amiért a WB genetikai igazoláshoz kötötte a nők vb-indulását. A CAS azonban a jelek szerint a világbajnokság kezdetéig nem döntött a beadványról.

A portál szerint a franciák különösen azért háborodtak fel, mert "a World Boxing kifejezetten biztosított minket arról, hogy a hétfői tesztek elvégzésével 24 órán belül megkapjuk az eredményeket, és így biztosan regisztrálhatjuk bokszolóinkat". A teszteket egy hete el is végezték, de a sportolókat kizárták, mert a laboratóriumi eredmények nem érkeztek meg. "Árulásnak vettem, és felhívtam Boris van der Vorstot, aki azt mondta, sajnálja, de nem tehetett semmit, ez a World Boxing jogászainak a döntése volt" - idézte a portál a francia szövetség elnökét, Dominique Natót, majd Marie Barsacq francia sportminisztert is, aki "elfogadhatatlannak" nevezte, hogy a női csapatuk nem indulhatott a világbajnokságon.

A portál emlékeztetett rá, hogy a két vitatott nemű bokszoló párizsi indulását még a Thomas Bach elnökölte NOB engedélyezte, szembe menve az ökölvívás korábbi nemzetközi szervezetével, az orosz Umar Kremljov irányította, időközben a sportágból teljesen kiszorított IBA-val. Az új NOB-elnök, Kirsty Coventry pedig annyit lépett az ügyben, hogy múlt pénteken bejelentette egy - "A női kategória védelme" nevű - munkacsoport létrehozását, amelynek célja a női nemi kérdések vizsgálata a 2028-as Los Angeles-i olimpia előtt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com