Több mint száz nevező, Harcsa nem indul - ökölvívás

A magyar szövetség hétfői sajtótájékoztatóján Csötönyi Sándor elnök úgy fogalmazott, a bajnokságot azért rendezik meg nyolc év szünet után ismét a fővárosban, hogy a budapesti sportszerető emberek "se felejtsék el a sportágat".

"A Nemzeti Sportcsarnok a mi otthonunk, 1941-es megnyitása után egy magyar-olasz válogatott bokszmeccs volt az első esemény benne" - emlékeztetett Csötönyi Sándor. A sportvezető arról is beszélt, hogy élvezetes, magas színvonalú meccsekre számít az ob-n, melyen sok fiatal is kötelek közé lép majd.



Szerinte a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is lesznek meglepetések, s több súlycsoportban is új győztest avathatnak majd szombat este. Balzsay Károly, a riói olimpia után kinevezett szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy megkezdődött az új csapat, csapatok építése, a tokiói és a 2024-es olimpia is a célkeresztben van már.

A tapasztalt, s a felnőtt korcsoportba most belépő fiatalok már a 2020-as játékokra odaérhetnek, míg a junior és serdülő korcsoportok legjobbjait a nyolc év múlva esedékes játékokra kell megfelelő szintre hozni. A szakvezető jelezte, a felnőtt ob-n az ifi válogatottak 90 százaléka elindul, s jelen állás szerint a felnőtt válogatott bokszolók közül is szinte mindenki szerepel majd. Egyedüli kivételt éppen a jelenlegi legjobb magyar öklözőként számon tartott, olimpiai ötödik, Eb-bronzérmes Harcsa Zoltán jelent. "Sajnos Zolinak egy ausztriai edzés során sérült meg a porc a könyökében.

Nem komoly a baj, de most nem tud öklözni" - adott tájékoztatást tanítványa állapotáról Balzsay. A sajtóeseményen a februári, hagyományos Bocskai István nemzetközi emlékverseny szerződését is aláírták. A kontinens egyik legjobbjának számító viadalon 2017-ben újdonság lesz, hogy a férfiak mellett női versenyek is lesznek.

"A három női olimpiai súlyban rendezünk versenyt, 51, 60 és 75 kilogrammban. Ezzel az is biztos, hogy újabb indulói csúcsot döntünk majd" - jegyezte meg a debreceni tornával kapcsolatban az elnök. Csötönyi Sándor szerint lezárult egy olimpiai ciklus, mely az utánpótlás területén nagyon komoly sikereket hozott, viszont a felnőtteknél legalább akkora volt a visszaesés, mint amekkora fejlődés mutatkozott a fiataloknál. Mint mondta, a magyar kormány 2013-ban megkezdett kiemelt támogatása meglátszik az utánpótlás területén, a létszám folyamatosan bővül, s az eredményeket is szállítják a fiatalok.

Azt ugyanakkor megjegyezte, továbbra is küzdenek azzal, hogy sok tehetséget elveszítenek, mert vagy profinak állnak, vagy dolgozni mennek inkább. A magyar bajnokság szerdán, csütörtökön és pénteken is 15.00 órától kezdődik a Nemzeti Sportcsarnokban, a szombati döntős program pedig 17.00-kor veszi kezdetét. A magyar szövetség döntése szerint az idei évtől a mindenkori férfi ob finálés napja a magyar ökölvívás napja lesz.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com