Új edzővel készül az olimpiai bronzérmes kajakos, Fojt Sára

Az augusztusi, milánói világbajnokságon C-4 500 méteren aranyérmet szerző Fejes Dániel edzőjével, Demeter Istvánnal folytatja a felkészülést a kétszeres olimpiai bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok kajakos, Fojt Sára.A versenyző klubja, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia honlapján elmondta, úgy érezte, hogy szükségszerű a változás.

"Idén nem tudtam korábbi edzőmmel, Csipes Ferenccel együtt készülni, a nyári munka nagy részében a női négyes felkészítésével megbízott Beé-Samu Andreával végeztem az egyes és csapathajós edzéseket. A nyár után sokáig gondolkoztam azon, hogy milyen irányba induljak el, százszor átrágtam magamban a lehetőségeket és végül úgy határoztam, hogy Demeter István mellett teszem le a voksomat. Úgy érzem, a Csipes Ferenccel eltöltött időszak magasra tette számomra a lécet, és +Döme+ elképzelései, valamint az ő öttagú csoportja, amelynek alapembere a világbajnok kenus, Fejes Dániel, áll a legközelebb ahhoz, amiben megtaláltam a jövőképet" - nyilatkozott.

Az, hogy női kajakosok férfi kenusokkal eddzenek, nem példa nélküli, korábban Fábiánné Rozsnyói Katalin legjobb női versenyzői Kolonics Györggyel készültek együtt.

"Dani nagyon jó húzóember lehet a számunkra. És nálam sokat nyomott a latba az is, hogy láttam, az elmúlt három évben folyamatos a fejlődése +Dömével+: idén az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is közel járt ahhoz, hogy C-1 500 méteren a dobogóra álljon. Dani fejlődése nagyon motiváló számomra, és bízom benne, hogy az új edzőmmel mi is hasonló utat tudunk majd bejárni" - tette hozzá Fojt Sára, aki a tavalyi, párizsi olimpián Pupp Noémivel párosban, valamint a négyes tagjaként szerzett bronzérmet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com