Új néven folytatja a Szeged Vízisport Egyesület

Hivatalossá vált, hogy MVM Szeged Vízisport Egyesület néven folytatja tevékenységét Magyarország egyik legeredményesebb kajak-kenu és evezős klubja.Az MVM Csoport, amely meghatározó szereplője a magyar energiarendszernek, pénteki közleményében emlékeztet arra, hogy áramszolgáltató társasága két évtizede folyamatosan névadó szponzorként segíti a Tisza-parti klubot, a közelmúltban aláírt újabb támogatási szerződés pedig a 2024-es olimpiáig biztosítja a sportolók számára a felkészülés anyagi biztonságát, a sportvezetők és az edzők számára pedig szakmai koncepciójuk megvalósítását.

   
"Elkötelezett támogatói vagyunk a hazai sportéletnek. Büszkék vagyunk arra, hogy szponzorként számos hazai sportág és sportoló sikeréhez járulhattunk hozzá. A MVM Szeged Vízisport Egyesülettel már évek óta sikeres együttműködésünk van, amelyet a jövőben is folytatni kívánunk. Ezzel szeretnénk megadni a lehetőséget a sportolóknak ahhoz, hogy a legtöbbet tudják kihozni magukból" - mondta Alkér Zoltán, az MVM infrastruktúra vezérigazgató-helyettese.
    

Petrovics Kálmán, az MVM Szeged VSE klubigazgatója kiemelte, hogy az új megállapodás hosszú távú biztonságot jelent számukra. "Nemcsak a felnőtt válogatott versenyzőinknek és az edzőknek megnyugtató, ha stabil a háttér, hanem annak a több száz fiatalnak is, akik a Szegedi Vízitelepet tartják második otthonuknak. Egy ilyen szponzorációs háttérrel nyugodtan tudunk tervezni Párizsig, ezt pedig a mai világban óriási értéknek tartom. Minden olimpiai ciklusra volt vállalásunk a névadó szponzor felé, ez most sem változik. A 2021-re halasztott tokiói olimpiáról és a 2024-es párizsi játékokról is szeretnénk legalább egy érmet hazahozni" - mondta.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com