Újabb bérleteket vásárolhatnak a magyar válogatott szurkolói

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ismét bérleteket kínál a szurkolóknak a Nemzetek Ligájában sorra kerülő három hazai összecsapásra.Erről Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője tájékoztatta az MTI-t. Marco Rossi A divízióban szereplő együttese szeptember 10-én Bosznia-Hercegovinát, október 11-én Hollandiát, november 19-én pedig Németországot fogadja a Puskás Arénában. Első körben már idén tavasszal is lehetett öt mérkőzésre szóló bérletet vásárolni, pénteken délelőtt 10 órától pedig megkezdődik a bérletárusítás újabb szakasza is, ezúttal már csak a három őszi hazai mérkőzésre. Az akció a készlet erejéig vagy augusztus 31-ig tart.
    

Sipos Jenő elárulta: a bérletvásárláshoz nincs szükség regisztrációra vagy klub/futballkártyára, a személyes adatok megadása viszont kötelező. Egy szurkoló legfeljebb négy bérletet vásárolhat. Amennyiben ebben az időszakban nem fogy el az összes bérlet, akkor a Bosznia-Hercegovina elleni mérkőzésre szeptember 2-án indul a jegyértékesítés.
    

A magyar válogatott szeptember 7-én Düsseldorfban Németország vendégeként kezdi meg a sorozatot, erre az összecsapásra a napokban már elkezdődött a belépők értékesítése a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A szurkolók a düsseldorfi mérkőzésre vouchert vásárolhatnak, amelyet később jegyre válthatnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com