Változhatnak a szabályok a világjárvány miatt

 A koronavírus-járvány hatására megváltozhatnak a síugró világkupa-sorozat szabályai a gördülékeny lebonyolítás érdekében. Sandro Pertile versenyigazgató többek között arról beszélt az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz szakportálnak, hogy a vk-viadal érvényességéhez szükséges nyolcról hatra csökkenthetik a résztvevő nemzetek számát. Erre szerinte azért van szükség, mert az érvényben lévő utazási korlátozások miatt előfordulhat, hogy kevesebb versenyző áll majd rajthoz egy-egy állomáson.

    
"Nem szeretnénk egyetlen csapatversenyt sem elveszíteni a jelenleg érvényben lévő szabályozás miatt" - jelentette ki Pertile. A FIS továbbra is azt reméli, hogy a nyári Grand Prix-sorozatot a tervek szerint meg tudják rendezni, Pertile ezt reálisnak nevezte. A versenysorozat augusztus 22-én a lengyelországi Wislában rajtolna, de az elképzelhető, hogy a szeptemberre kell halasztani, mert a szervezők még mindig várják a lengyel kormány állásfoglalását, hogy mely eseményeket lehet megtartani.
    

"Még sok mindent nem tudunk, de optimisták vagyunk. Tudjuk, hogy ebben a szituációban rugalmasnak kell lennünk" - mondta Pertile, aki hozzátette, dolgoznak B és C terven is, ugyanakkor erről egyelőre nem beszélnek, mert napról napra javul a helyzet, egyre több ország enyhít a korlátozásokon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

http://ujhazak.com