Varga Ádámot a rossz rajt és a hínár sem tudta megállítani

Varga Ádám több nehézséggel megküzdve megnyerte előfutamát K-1 500 méteren a milánói kajak-kenu világbajnokság csütörtöki versenynapján, ezzel bejutott a középfutamba.A Ferencváros 25 éves, kétszeres olimpiai ezüstérmes versenyzője - a szám Európa-bajnoki címvédője - nagyon rosszul kezdte első pályáját, alaposan beragadt a rajtnál és több mint egy hajóhossz hátrányt kellett ledolgoznia. Klasszisát bizonyítja, hogy hamar felzárkózott, féltávnál már a második volt, majd a második 250 méteren ellépett riválisaitól és végül magabiztos győzelmet aratott.

"Meg kellett küzdeni ezért a győzelemért, főleg az után, hogy elrontottam a rajtot - mondta a parton Varga Ádám.

- Volt egy hang a rajt után, azt hittem, visszalőtték, ezért megálltam, az utolsó százötven méteren pedig felakadt egy hínár a hajómra, alig értem be. A folytatásban figyelek arra, hogy ne álljak meg a rajt után, és lehet, hogy kormányt is cserélek. Az viszont biztató, hogy így is végig tudtam jönni, jó formában érzem magam."

Ebben a számban sokan neveztek, ezért az előfutamból nem lehet egyből bejutni a döntőbe, s ugyanez érvényes a női C-1 és K-1 200 méteres versenyre is. Előbbiben a győriek rutinos kenusa, a világ- és Európa-bajnok Takács Kincső második hellyel kezdett, csak a portugál Beatriz Fernandes volt gyorsabb nála. A kajakosok sprint számában a tavalyi, párizsi olimpián párosban ezüst-, négyesben bronzérmes Gazsó Alida Dóra a magyar induló, az ötkarikás játékok óta most először vesz részt nemzetközi versenyen, miután tavasszal megműtötték a sérült lábát és kénytelen volt hónapokat kihagyni. Végül az utolsó pillanatban 200 egyesben - amely nem igazán a specialitása - kiharcolta a vb-szereplés jogát, az előfutamában pedig negyedikként ért célba.

A délelőtti program során magyar részről még három páros, a Kollár Kristóf, Juhász István kenus és a Kiss Blanka, Lucz Anna, valamint Kurucz Levente, Nádas Bence kajakos duó kezdi meg szereplését, egyaránt 500 méteren. A csütörtökön rajtolt számokban szombaton rendezik majd a középfutamokat, vasárnap pedig a döntőket.

később:

200, 500 és 1000 méteres középfutamok 13.30

péntek:

200, 500 és 1000 méteres középfutamok 9.00

200, 500 és 1000 méteres, valamint para döntők 15.00

szombat:

200 és 500 méteres középfutamok, para döntők 9.00

200, 500 és 1000 méteres, valamint para döntők 14.30

vasárnap:

200 és 500 méteres, valamint para döntők 10.00

5000 méteres döntők 14.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com