A világbajnoki pontversenyben élen álló és hazai közönség előtt szereplő Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulha...
Szerző: Laura
itt:
Belföldi hírek
Több mint hétezren vettek részt az idei, sorrendben 32. Balaton-átúszáson.
A szervezőbizottság elnöke, Szántó László a nevezések zárása után bejelentette: 7258-an vállalkoztak arra, hogy teljesítsé...
Szerző: Laura
itt:
Belföldi hírek
A MÁV szakemberei délután fél kettőre megjavították a Veresegyház és Csomád közötti szakaszon délelőtt leszakadt felsővezetéket, és megindult a vonatközlekedés - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Ver...
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) és az ország megerősítésére tett ígéretet Tóbiás József, a szocialisták új elnöke a megválasztását követő beszédében, hangsúlyozva, szabadságra, szolidaritásra és a sz...
Három arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett a magyar csapat szombaton, a Szegeden zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság első döntős napján.
Első lett 1000 méteren az i...
Fának csapódott egy személygépkocsi Vésztő és Doboz között szombaton, a balesetben a sofőr életveszélyes, utasa súlyos sérüléseket szenvedett – tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósz...
Önjelölt közúti fogorvosok végeznek el bonyolult fogászati beavatkozásokat, szinte középkori berendezéseken és eszközökkel a betegeken, nem csak Új-Delhiben, hanem szinte India minden városában.
...
Egy sávon megindult a forgalom az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, ahol a 162-es kilométernél szombat délben baleset történt - tájékoztatta Szabó-Berdár Csilla, a megyei rendőr-f...
A spanyol válogatott nyolc góllal jobbnak bizonyult szombaton a franciáknál a magyar érdekeltségű B csoportban a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján, a csoportkör negyedik fordulójában....
Szerző: Laura
itt:
Színes hírek
Minden kapcsolat egyedülálló ezen a világon, de vannak bizonyos kapcsolatok, amikről nem beszélünk ugyan túl sokat, mégis mély és megható kötődést rejthetnek. Az anya-lánya kapcsolat is egy ilyen szöv...
Koncert, tangóshow, indiai tánc, flamenco-est, showtánc, magyar néptánc és kortárstánc-produkció is szerepel a Nemzeti Táncszínház szabadtéri rendezvénysorozatában, amely hétfőn kezdődik Táncestek a K...
Megválasztották Tóbiás Józsefet az MSZP elnökének. A pártelnöki posztért egyetlen jelöltként induló politikus 293 szavazatot kapott a szombati rendkívüli tisztújító kongresszuson Budapesten.
Bejele...
