Szerző: Eni
itt:
közlekedés
Megkezdődött a X. kerületi Sibrik Miklós úti felüljáró felújítása, a munkálatok miatt szombat hajnalban lezárták a Kőbányára vezető út fél pályáját, így a forgalom irányonként egy-egy sávra szűkül - k...
Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége (FAKOOSZ) azt javasolja, hogy a háziorvosok lehetőség szerint naponta legfeljebb ötven beteget lássanak el.
Fekete Imre, a FAKOOSZ alelnöke a szövetség...
Szerző: Eni
itt:
Mezőgazdaság
Az állami földpályázaton nyertes új bérlők kezdték szombat reggel beszántani a korábbi – földpályázatokon vesztes - bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett...
Gyurkovics Ferenc a kilencedik lett összetettben a 105 kilogrammosok súlycsoportjában a Tel-Avivban zajló súlyemelő Európa-bajnokság utolsó versenynapján.
A pécsiek tapasztalt emelője a kategória l...
Meghalt egy kerékpáros, aki személygépkocsival ütközött a 470-es úton Békés és Békéscsaba között szombaton dél körül - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Var...
Nagy-Britannia első zsidó miniszterelnöke szeretne lenni az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője.
Ed Miliband, aki jelenleg Izraelben tartózkodik, a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív b...
A 39 éves Tian Hui álmában se gondolta volna, hogy egy szépészeti beavatkozás után horrorrá válik az élete.
2002- ben plasztikai sebészhez fordult, hogy mellimplantátumokat helyeztessen be, amellye...
Két személygépkocsi ütközött össze a 4-es számú főúton Fegyvernek belterületén, az örményesi lehajtónál, a balesetben ketten súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok m...
A Jobbik szerint "offshore-lovagok" tartják kezükben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NFM).
Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta:...
Ötödször rendezi meg a Budapest Folk Festet a Fonó Budai Zeneház, április 21. és 27. között öt helyszínen lesznek nép- és világzenei koncertek és események, fellép mások mellett a Dresch Quartet, a Cs...
Megszűnt a lezárás a 32-es főúton Szászberek külterületén, ahol korábban baleset történt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szombat délután az MTI-vel.
...
Tizenegymillió forint értékű csempészett cigarettát foglaltak le a rendőrök az elmúlt 24 órában Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI...
