Több mint 10 százalékkal nőtt az IKEA Magyarország árbevétele tavaly

Az IKEA Magyarország a 2023-es pénzügyi évben 145 milliárd forint forgalmat ért el, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; a három hazai áruházában 8,1 millió vásárlót fogadtak az előző évi 8 millió után - közölték a szerdai sajtótájékoztatón.

Kiemelkedő pénzügyi évet zárt a Start Garancia Zrt. 2022-ben

Kiemelkedő pénzügyi évet zárt a Start Garancia Zrt. 2022-ben: az adózás utáni eredmény 2,33 milliárd forintra nőtt a 2021 évi 452 millió forintról, míg a jutalék- és díjbevételek közel 300 millió forintról mintegy 3 milliárd forintra emelkedtek - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.

Csökkent a Ryanair negyedéves vesztesége

Jelentősen csökkent pénzügyi éve harmadik negyedévében a Ryanair diszkont légitársaság vesztesége a honlapján hétfőn publikált beszámoló szerint.

Az IKEA magyarországi árbevétele csaknem 12 százalékkal nőtt a tavalyi pénzügyi évben

Az IKEA magyarországi kiskereskedelmi forgalma csaknem 12 százalékkal, 109 milliárd forintra nőtt a vállalat 2020. szeptember 1-jétől 2021. augusztus 31-ig tartó pénzügyi évében az előző évihez képest - közölte az IKEA Magyarország csütörtökön az MTI-vel.

A vártnál kisebb bevételt ért el az Oracle

Az elemzők által vártnál kisebb bevételt ért el folyó pénzügyi évének első negyedében az Oracle szoftverfejlesztő és -szolgáltató konszern, ami a felhőalapú szolgáltatások piacán kialakult éles versenyre vezethető vissza.

A Lenovo adózás előtti rekordnyereséggel zárta pénzügyi évét

A Lenovo Group kínai számítógépgyártó vállalat adózás előtti rekordnyereséggel zárta a március végével záródott pénzügyi évét, a bevétele pedig már a második egymást követő évben haladta meg az 50 milliárd dollárt.
Polgármester: rendkívül sikeres pénzügyi évet zárt Zalaegerszeg

Polgármester: rendkívül sikeres pénzügyi évet zárt Zalaegerszeg

Rendkívül sikeres pénzügyi évet zárt Zalaegerszeg, a nyugat-dunántúli városok legjobb pénzügyi teljesítményét nyújtotta tavaly - mondta a zalai megyeszékhely polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján....