A vártnál kisebb bevételt ért el az Oracle

Az elemzők által vártnál kisebb bevételt ért el folyó pénzügyi évének első negyedében az Oracle szoftverfejlesztő és -szolgáltató konszern, ami a felhőalapú szolgáltatások piacán kialakult éles versenyre vezethető vissza.A hétfői tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentés szerint a texasi székhelyű vállalat az augusztus 31-ével zárult negyedévben - az amerikai számviteli szabványok (GAAP) alapján készült adatsor szerint - 9,73 milliárd dollár, az egy évvel korábbinál 4 százalékkal nagyobb értékesítési árbevételt ért el. Elemzők valamivel nagyobb, 9,77 milliárd dollárra számítottak.
    

A felhőszolgáltatásokból és licenctámogatásból származó árbevétel 6 százalékkal, 7,37 milliárd dollárra nőtt, ez a teljes árbevétel csaknem 76 százalékát teszi ki. A felhő és telepített licencértékesítés bevétele viszont 8 százalékkal, 813 millió dollárra csökkent. Az üzemi eredmény éves összehasonlításban 7 százalékkal, 3,42 milliárd dollárra emelkedett, a működési nyereséghányad pedig 95 bázisponttal, 35 százalékra nőtt.
    

Az adózás utáni nyereség 2,46 milliárd dollárt tett ki, ami 9 százalékkal több az egy évvel korábbi 2,25 milliárd dollárnál. Az egy részvényre jutó hígított nyereség 86 centre emelkedett az egy évvel korábbi 72 centről. Az egyszeri tételeket nem számolva részvényenként 1,03 dollár nyereséget termelt az Oracle, ami meghaladja az elemzők által várt 97 centet.
    

A helyzetet pontosabban tükröző non-GAAP számok szerint a vállalat első negyedéves üzemi eredménye 4,33 milliárd dollár, a bevételarányos jövedelmezősége 45 százalék, a nyeresége pedig 2,94 milliárd dollár, részvényenként 1,03 dollár volt. Az igazgatótanács részvényenként 32 centes nyereség kifizetésére tett javaslatot. Az Oracle menedzsmentje a folyó negyedévre 1,09 és 1,13 dollár közé várja az egy részvényre jutó, egyszeri tételeket nem tartalmazó nyereséget, ez valamivel több az 1,08 dolláros elemzői konszenzusnál.
    

Az eredményeket kommentálva Safra Catz, az Oracle vezérigazgatója kiemelte: a vállalat két új felhőüzletága, az infrastruktúra-, illetve szoftverszolgáltatások (IaaS, illetve SaaS) már a teljes bevétel több mint 25 százalékát teszik ki, éves szinten 10 milliárd dollár nagyságban. "Az IaaS és a SaaS együttvéve az Oracle leggyorsabban növekvő és legnagyobb haszonkulccsal rendelkező új üzletágai" - tette hozzá.
    

Az Oracle későn lépett be a felhőalapú szolgáltatások piacára és fokozta erőfeszítéseit, hogy utolérje az olyan riválisokat, mint az Amazon.com, a Microsoft, a Salesforce.com vagy éppen az IBM. Elemzők szerint jól is halad ezen az úton. A New York-i tőzsde elektronikus kereskedésében tovább gyengültek a vállalat részvényei, jóllehet a vállalat folyó negyedévi nyereség-előrejelzése meghaladta az elemzői várakozásokat. Az Oracle hétfőn 0,88 százalékos mínuszban, 88,89 dolláron zárt, ez 55,95 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A nyitás előtti elektronikus kereskedésben 1,90 százalékos mínuszban forognak a papírok.
https://investor.oracle.com/investor-news/news-details/2021/Oracle-Announces-Fiscal-2022-First-Quarter-Financial-Results/default.aspx


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Rémisztő videojátékok

Rémisztő videojátékok

Horrorfilmbe illő jelenetekkel találkozhatsz ezekben a videojátékokban.

Hogyan kell kezelni a Google Cloud Platformot? Íme, itt van öt hasznos tanács!

Hogyan kell kezelni a Google Cloud Platformot? Íme, itt van öt hasznos tanács!

A Google Cloud Platform lehetővé teszi a stabil és gyors alkalmazásfejlesztést a vállalkozások számára kész felhőszolgáltatással. A cikkünkben hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet hatékonyan kezelni a felületet.

Marketing-trükk: hogyan szerezzünk új ügyfeleket vállalkozásunk számára?

Marketing-trükk: hogyan szerezzünk új ügyfeleket vállalkozásunk számára?

A vállalati ügyfelek megszerzése hagyományos módszerekkel időigényes és drága folyamat. Precízen célzott marketing adatbázis vásárlásával ez gyorsabbá és megfizethetőbbé válik.

5 + 1 trükk és tipp, amivel előbbre kerülhetsz a keresőkben

5 + 1 trükk és tipp, amivel előbbre kerülhetsz a keresőkben

Megvan az áhított domain, sikerült egy tárhelyet találnod neki, már csak be kéne indítani valahogy az online vállalkozást.

A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze 3 százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak hálózatát az Intel megbízásából végzett régiós felmérés szerint, amelyből ...

Megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőivel az Európai Bizottság

Megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőivel az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság (EB) megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőinek képviselőjével és társulást hozott létre, amelynek köszönhetően Európa felkészültebbé válik a kibertámadásokkal sz...

Előre menekül az Apple a hatóságok elől

Előre menekül az Apple a hatóságok elől

Az Apple az iPhone és az iCloud biztonságának fokozásával kívánja okafogyottá tenni a készülékek és adatállományok titkosításának feltörésére vonatkozó hatósági megkereséseket. A Techcrunch hírport...

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma egy vírusvédelmi cég szerint

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma egy vírusvédelmi cég szerint

Tavaly 50 százalékkal több androidos kártevőt regisztrált a G Data német vírusvédelmi cég, mint 2014-ben, az idén pedig további fenyegetések várhatók. Az MTI-hez kedden eljuttatott összegzés szerin...

Új elnökségi tagok az informatikai szövetség élén a digitális gazdaság fejlesztéséért

Új elnökségi tagok az informatikai szövetség élén a digitális gazdaság fejlesztéséért

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közgyűlésén új elnökségi tagokat választottak, külön alelnöki pozíciót szentelve a digitális transzformáció témakörének - kö...

Készülőben a nem megfigyelt társadalom!

Készülőben a nem megfigyelt társadalom!

Ruhák, anti-arcok és a kütyük a Nagytestvér ellen, avagy hogyan lehetne megvédeni az ártatlan társadalmat a megfigyelések ellen? Valós iparág van fejlődőben annak érdekében, hogy adatainkat megvédje....

http://ujhazak.com