Mintegy száz fellépő lesz a Pécsi Egyetemi Napokon

Mintegy száz, többségében könnyűzenei produkció - köztük a belga Lost Frenquencies, a Tankcsapda, a 30Y, a Vad Fruttik és a Punnany Massif koncertje - lesz látható az április 27. és 29. között zajló Pécsi Egyetemi Napokon (PEN).

Vádat emeltek a menekülés közben elütött bankrabló ellen

Fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádat emeltek a tavaly novemberben menekülése közben elgázolt bankrabló ellen.

Több mint 2330 vállalkozás nyert 52 milliárd forintot a gazdaságfejlesztési programban

Több mint 2330 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 16 pályázati felhívásának keretében összesen 52 milliárd forintnyi támogatást versenyképességének erősítésére, kutatás-fejlesztési, illetve infokommunikációs tevékenységek támogatására,

Jobbik: politikai, szakmai, anyagi megbecsülés kell az oktatásban

A Jobbik az oktatás politikai, szakmai, anyagi megbecsülését ígéri választási győzelme esetén.

Dúró Dóra sajtótájékoztatója a Jobbik oktatási programjáról

Budapest, 2018. március 29.

Bors: vizsgálatot indított a földalapkezelő Hadházy Ákos szüleinek földvásárlási ügyében

Vizsgálatot indított a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) abban a földvásárlási ügyben, amelyben Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós társelnökének szülei is érintettek lehetnek - írta a borsonline.hu csütörtökön.

Ismét határozatképtelen volt a nemzetbiztonsági bizottság

Az LMP jogi útra tereli az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának működésképtelenségét - közölte Szél Bernadett (LMP) a testület ismét határozatképtelen csütörtöki ülésén.

Kormányszóvivő: a választás tétje, hogy nemzeti alapú vagy internacionalista kormány lesz

A kormányszóvivő szerint az április 8-ai országgyűlési választás tétje, hogy a bevándorlást elutasító, nemzeti alapú, vagy a külföldi nyomásnak engedő, internacionalista kormánya lesz-e az országnak.

KSH: 3,9 százalékkal nőttek az ipari termelői árak februárban

Az ipari termelői árak februárban 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat a januári 3,3 százalékos emelkedés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: ismét 10 százalék felett nőtt az export januárban (2.rész)

Januárban az export euróban számolt értéke 10,2, az importé 9,1 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi aktívum 135 millió euróval 698 millió euróra emelkedett - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Gyanúsítottként hallgatták ki Szegedi Csanád volt jobbikos EP-képviselőt

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt hallgatta ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Csanád volt jobbikos európai parlamenti képviselőt.

Biztonsági övezetet alakítanak ki Rómában a húsvéti ünnepek alatt

Szigorúan ellenőrzött biztonsági zónává válik Róma belvárosa nagycsütörtöktől húsvéthétfő éjfélig az egyházi szertartások helyszínei és az ünnepekre az olasz fővárosba érkező több millió látogató védelmében az utóbbi napokban erősödő terrorista fenyegetések miatt.