A tíz évvel ezelőtti kórházvédő demonstrációra emlékeztek Hódmezővásárhelyen

Az elmúlt tíz évben több mint 6,5 milliárd forint fejlesztés valósult meg a hódmezővásárhelyi kórházban - közölte Kószó Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester az alföldi városban csütörtökön, sajtótájékoztatón.

Lakástűzben meghalt egy gyerek Balkányban

Lakástűzben meghalt egy gyerek Balkányban - tájékoztatta a katasztrófavédelem sajtószóvivője az MTI-t csütörtökön.

Legfelsőbb bírósági elnök: a politikának meg kell védenie a bíróságokat a támadásoktól

A brit legfelsőbb bíróság elnöke szerint a Brexit-folyamat eddigi tanulsága az igazságszolgáltatás szempontjából az, hogy a politikának egyértelműbben és gyorsabban meg kell védenie a bíróságokat a jogállamiságot kikezdő, alaptalan sajtótámadásokkal szemben.

Az agyról készült felvételek jóval a tünetek megjelenése előtt utalnak az autizmusra

Az agyról készült felvételek már jóval az autizmus tüneteinek megjelenése előtt utalnak a rendellenességre - állapította meg egy új amerikai tanulmány.

Elérte a Kisköre és Tiszaroff közötti folyószakaszt a jégtömeg

Megindult a kiskörei tározóban Tiszanána-Dinnyéshát térségében a feltorlódott jég csütörtök reggel.

Kalauzra támadt egy ittas utas Borsodban

Kalauzra támadt egy ittas utas, aki Tokajban jegy nélkül szállt fel a vonatra.

Tovább csökkent a megbetegedések száma

Az országban tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma, a múlt héten 30 százalékkal kevesebb, 66 200 ember fordult orvoshoz ilyen tünetekkel, mint az azt megelőző héten - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb tájékoztatójából.

Vegyesen nyitott Nyugat-Európa

Vegyesen, de a szerdai záróértékhez képest csak minimális elmozdulással indítottak az irányadó mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön.

BUX: 33 981,50 pont, nem változott a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33 981,50 ponton nyitott csütörtökön.

Naperőműbe fektet be az Alteo

Az Alteo csoport naperőművekkel bővíti portfolióját: szerződést írt alá a Domaszék2MW Naperőmű Kft. megvásárlásáról az EOGEN Csoporttal, így 800 millió forint értékű zöldmezős beruházás keretében 2 megawattos naperőművet létesít a Szeged melletti Domaszék külterületén - közölte az Alteo csoport csüt

Lengyel megbízott: 2018-ban indul a visegrádi négyek televíziója

Jövőre megkezdi működését a visegrádi csoport közös angol nyelvű hírtelevíziója - közölte az országcsoport fennállásának 26. évfordulója alkalmából sugárzott egyik műsorban Marcin Stefaniak, a lengyel közszolgálati televíziónak a közös projektért felelős megbízottja.

Fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezetet számoltak föl a pénzügyi nyomozók

Fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezetet számoltak föl a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, a cégek a gyanú szerint összesen több mint hatszázmillió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.