December végén befejeződött a Kaposplast Kft. 367,450 millió forintból megvalósult modernizációja - közölte a cég képviselője az MTI-vel.
A parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke szerint a nyugdíjasok számára a 2017-es év sem lesz kedvezőbb az ideinél, mert az Orbán-kormány a jövő évi költségvetésben 17 milliárd forinttal kevesebbet tervezett a korhatár alatti ellátásokra, 3,5 milliárd forinttal kevesebbet az özvegyi n
Másfél milliárd forint kormányzati támogatást kapott Győr, az összegből három infrastrukturális fejlesztés valósul meg.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek
Fa Nándor igen nagy sebességgel halad a nyolcadik helyen magyar tervezésű és építésű hajójával, a Spirit of Hungaryvel a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen.
Biztatónak nevezte a magyar gazdaság kilátásait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára, aki kiemelte, hogy idén az uniós források mérsékelt felhasználása ellenére is várhatóan 2 százalék felett bővül a GDP.
A Fidesz-frakció szóvivője szerint a baloldali kormányzás során gyengült, most viszont erősödik Magyarország, a magyar gazdaság.
A kormány december végén elfogadta a digitális startup stratégiát, amely virágzó, az innovatív, nagy növekedési potenciállal rendelkező startup vállalkozások központjává fejlesztené Budapestet és a kapcsolódó vidéki egyetemi kutatóközpontokat - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda csütörtökön az M
A parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke szerint a nyugdíjasok számára a 2017-es év sem lesz kedvezőbb az ideinél, mert az Orbán-kormány a jövő évi költségvetésben 17 milliárd forinttal kevesebbet tervezett a korhatár alatti ellátásokra, 3,5 milliárd forinttal kevesebbet az özvegyi n
Ötszörösére nőtt az idén Szlovéniában a beadott menedékkérelmek száma - jelentette a helyi sajtó csütörtökön. Novemberig valamivel több mint ezer menedékkérelmet fogadtak a hatóságok, amelyből mindössze 148-at hagytak jóvá.
A magyar népdal és a dzsessz között épít hidat új formációjával Malek Andrea. Az énekesnő, színművésznő Malek Andi Soulistic elnevezésű új formációja január végén rögzíti stúdióalbumát.
A kormány 105 milliárd forinttal megemelte a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) éves keretösszegét, ezzel a 2017-ben megjelenő, gazdaságösztönző pályázati keret több mint 2430 milliárd forintra emelkedett - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági
Hozamemelkedéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
