A világ egyik legjobb jégkorongkapusának tartott Jonathan Quick februárban vagy márciusban térhet vissza októberi lágyéksérülése után.
A hűségidő lejártával főként az internetes szolgáltatáscsomag váltására nyitottak a magyar ügyfelek - derül ki a Netrisk.hu Telenet.hu-n végzett felmérésből.
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke úgy véli, "arcot kell adni" azoknak, akik részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlásban, hiszen ez nélkülözhetetlen eleme a közös múltfeldolgozásnak. Földváryné Kiss Réka erről az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGyOSz) alelnöke szerint a munkaerőhiányra megoldást jelenthet az államigazgatás optimalizálása, az automatizálás, illetve a közfoglalkoztatásból az emberek visszavezetése az elsődleges munkaerőpiacra.
A 2016/2017-es program első félévében minden korábbinál több, a jelentkezett 207 hallgató közül 135 nyerte el a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjat, köztük olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, akik 102-204 ezer forint közötti havi anyagi támogatásra számíthatnak.
Az MNB összesen 80 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Raiffeisen Bankot a tőkeszámítási, kockázatkezelési, informatikai, a pénzmosás elleni, valamint a befektetési szolgáltatási tevékenységet érintő egyes hiányosságok miatt - közölte a jegybank az MT
Az MNB összesen 80 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Raiffeisen Bankot a tőkeszámítási, kockázatkezelési, informatikai, a pénzmosás elleni, valamint a befektetési szolgáltatási tevékenységet érintő egyes hiányosságok miatt - közölte a jegybank az MT
Szerző: Vya
itt:
világgazdaság
Több negyedév bővülés után az idei harmadikban leállt a svájci gazdaság növekedése, de a negyedikben ismét nő a hazai össztermék (GDP) - áll a svájci kormány gazdasági államtitkárságának (SECO) csütörtökön kiadott közleményében.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek
Beleremegett még a föld is!
A mérkőzések nagyobb részében nem a magyar ökölvívók lesznek a favoritok szombaton a budakalászi gálán, vélekedett a szervező Rácz Félix.
Pozitív nyitást vár csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője.
Már igényelhetik az előleget azon gazdálkodók, akik a Vidékfejlesztési Program trágyatárolók építését támogató felhívása keretében nyertek forrást projektjük megvalósítására - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
